Az 5. Ung-vidéki Zenei Napok keretében Erkel Ferenc : Bánk bán c. operájának részleteiből összeállított előadás részesei lehettek a Bodrogszerdahelyiek és mindazok, akik ellátogattak a helyi művelődési központba azzal a céllal, hogy egy tartalmas estét töltsenek el kiváló művészek társaságában.

Horkay Tamás fesztiváligazgató rövid köszöntőjében kiemelte, hogy a zeneszerző születésének bicentenáriumáról való megemlékezésként tűzték műsorra az október 2-a és 22-e között zajló zenei napok keretében a Bánk bán előadását. Immár hagyomány, hogy a zenei napok programjait más-más ung-vidéki és bodrogközi helyszíneken rendezik. Ennek köszönhetően Bodrogszerdahely már második alkalommal adott otthont a rendezvénysorozat egyik programjának.
A kolozsvári születésű Krasznai Gáspár – karnagy, lenyűgöző műismertetése és zongorajátéka tette még gazdagabbá az élő előadást, melyben a Budapestről érkező Honinger László-tenor és Mátis Kelemen-bariton működtek közre.

Majd másfél évszázada annak, hogy a pesti, majd a kolozsvári közönség tomboló sikerrel fogadta Katona József drámájára íródott, első magyar operáink remekét, a Bánk bánt. Vajon az akkori és mindenkori politikai aktualitásán túl mi biztosítja a mű máig osztatlan sikerét, szakmai és nem szakmai közönség előtt egyaránt. Mitől érezzük egyszerre magyarnak, romantikusnak, egyéninek és művészinek Erkel csodálatos zenéjét? A közreműködő művészek ezekre a kérdésekre keresték a választ az október 18-án délelőtt Királyhelmecen, este pedig Bodrogszerdahelyen bemutatott ún. leckeelőadáson, amelyen hangfelvételek, részletek élő előadása és közös éneklés révén felcsendültek az opera varázslatos dallamai.
Az előadás végén a lelkes közönség nagy tapssal jutalmazta a művészeket. A rendezvény záróakordjaként Horkay Tamás rendező a zenei napok záró koncertjére invitálta meg a jelenlévőket, melyre október 22-én, pénteken este 18.00 órától került sor a Nagykaposi Művészeti Alapiskolában.

Felvidék Ma, -ta-

Az előadáson készült képek megtekinthetők Képgalériánkban.