Ezúton szeretnénk megköszönni a többszáz kilométerről is segítőkész emberek együttérzését, támogatását a nem kivédhető természeti csapások enyhétísére indított gyűjtést.

A dunaszerdahelyi városházáról jött az ötlet, hogy szeretnének segíteni a gömöri árvízkárosultakon. Dr. Hájos Zoltán polgármester a munkatársait, Takács Tímeát és Bugár Györgyöt bízta meg, hogy vegye fel a kapcsolatot velünk rimaszombatiakkal. Így kerestek meg telefonon keresztül, mint a Magyar Koalíció Pártjának járási titkárát, s elindult a gyűjtés. Felhívtam azoknak a falvaknak a polgármestereit, amelyekben az árvíz a legnagyobb károkat okozta.
A Fico kormány által nyújtott pénzbeli támogatás sok helyen segítség helyett komoly károkat okozott, főleg emberi kapcsolatokban, s bizony nem egy helyen olyanok is részesültek a támogatásból, akik árvizet csak a televízióban láttak.
A dunaszerdahelyi polgármester kezdeményezésére célirányos gyűjtésbe kezdtek, s így a ruhaneműk mellett tartós élelmiszerek, tisztítószerek, játékok, könyvek összegyűjtésére került sor, de volt, aki babakocsit, bútort ajándékozott.
Az adomány megérkezett. Még a szállítást is a dunaszerdahelyi önkormányzat intézte. A helyi polgármesterekkel és az MKP alapszervezet elnökeivel egyeztetve a gyűjtésből beérkezett adományokból nemcsak magánszemélyek részesülnek, hanem elsősorban az érintett településeken működő intézmények, mint pl. iskolák, óvodák, önkormányzatok és könyvtárak.
Az MKP járási elnök Auxt Ferenccel és az érintett falvak képviselőivel való egyeztetés után, az adományok átvehetők a párt rimaszombati irodájában.

Felvidék Ma, Rimaszombat, Molnár Zsuzsa, MKP titkár