Ivan Gašparovič államfő úgy szüntetné meg az állampolgársági törvények körüli szlovák-magyar vitákat, hogy mindkét jogszabályból törölné, amit a másik fél kifogásol. A szlovák köztelevízió „ 5 perc múlva 12“ című műsorában ezt nevezte az egyedüli logikus megoldásnak, amellyel egy olyan kérdés kiélezésétől lehetne megszabadulni, amely a jövőben biztosan nem fog főszerepet játszani.

A szlovák államfő bevallotta: szlovák részről maga sem látott más megoldást válaszul a magyar állampolgársági törvény módosítására, mivel abban az állampolgárság felvételére biztatnak mindenkit, aki valaha a történelmi Magyarország területén élt, s nem csupán azokat, akik a Magyar Köztársaság állampolgárai voltak. „ Vagyis: minden „uhor“ – a szerk. megjegyzése: a Trianon előtti Magyar Királyság polgárait illeti ezzel a szlovák elnevezéssel, ami nem azonos az etnikai magyarok megjelölésével -, aki még néhány további kritériumnak is megfelel, amit a törvény felsorol, kérheti a magyar állampolgárságot“ – hangsúlyozta legfőbb kifogását.
Arra a kérdésre, hogy szerinte a déli szomszéd nyitott lesz-e az engedményekre, azt válaszolta: „Mindent meg kell próbálnunk, de tartok tőle, hogy erről a jogszabályról még számos nagy vita és eszmecsere lesz.“
Az államnyelvtörvény kormány által javasolt módosításával kapcsolatban, melyben a büntetések a közigazgatási szervek esetében fennmaradnának, az államfő elmondta: a büntetéseket ő is szükségesnek tartja. „Ez egy normális törvény – fejtette ki -, amely az államnyelvről szól és tiszteletben tartja a többi nemzetiséget, amely nálunk beszélhet a saját nyelvén.“ Ráadásul a magánembert nem is akarják büntetni, tette hozzá.
Gašparovič egyébként nagyot csalódott a parlamentben. Szerinte „ilyen parlamentje fennállása történetében még nem volt“ Szlovákiának. „Minden bizonnyal önvizsgálatot kell majd gyakorolnia“ – mondta az államfő, aki szerint a kormánykoalíciós pártokban zajló események sem ígérnek csendes, békés éveket az országnak. „Én szeretném, ha politikai stabilitás lenne. E nélkül ugyanis nem lehet megvalósítani sem a szociális programokat, sem megoldani a gazdasági problémákat.“
A kormány megszorító intézkedéseinek sem kellene olyanoknak lenniük, hogy a következményeket előre ne is lássuk, vélekedett a köztársasági elnök. „Nagy általánosságban fogalmazva: nem adni pénzt az embereknek, hogy vásárolni tudjanak, hogy szociális elvárásaiknak megfelelően élhessenek, nem okos dolog. Ez ugyanis csak újabb válsághoz vezet“ – szögezte le, s ezért szerinte a kormánynak minden döntésében nagyon megfontoltnak és körültekintőnek kellene lennie.

Felvidék Ma