Premierre készül a Komáromi Jókai Színház. A Lumpok története szerint Szederváry Kamilla (Holocsy Krisztina) simlis, állítólagos honvédözvegy, aki jobbkeze, Mosolygó Menyhért, az elcsapott zugügyvéd (Fabó Tibor Jászai Mari-díjas) segítségével igyekszik végigkoldulni az adakozásra hajlandó bús honfitársakat.

Vele él romlatlan leánya, Irén (Tar Renáta), aki nagyon szerelmes Károlyba (Majorfalvi Bálint), s a fiú is őbelé, de szegény, és ezért mennie kell. Feltűnik viszont Timót Pál, a gazdag vidéki birkatenyésztő (Olasz István), s beleszeret a lányba. Zátonyi Bence, a gátlástalan, szélhámos házibarát (Mokos Attila) kapva kap a lehetőségen, s ő veszi el Irént, hogy nagy pénzért továbbadhassa Timótnak, miként tette ezt Elzával, előző feleségével (Holocsy Katalin).
Valló Péter Kossuth-díjas rendező m.v. mai felhangokkal viszi színre az előbb Proletárok, később Ingyenélők, most Lumpok című színművet. Szerinte nem is az ügyeskedés formája, hanem a mögötte lévő emberi mentalitás a lényeg. A történetben hazugság hazugságot követ, aljasság aljasságot generál. Azután eljön az igazság pillanata. A Lumpok című három felvonásos színmű bemutatója október 22-én, pénteken este hét órakor kezdődik.
További előadások: október 23-án, szombaton (Jókai bérlet érvényes) 19.00 órakor, 24-én, vasárnap 15.00 órakor (Lehár bérlet érvényes), 29-én, pénteken (Madách bérlet érvényes) és 30-án, szombaton 19.00 órakor (Csokonai bérlet érvényes) valamint november 20-án, szombaton 19.00 órakor lesznek.
(báj)

Felvidék Ma