A bártfai Cirill és Metód evangélikus templomban ünnepi istentisztelet keretén belül adták át a Szlovákiai Evangélikus Egyház által alapított Leonard Stöckel-díjat. Az első alkalommal kiosztott díjban a Somorján élő Bándy György evangélikus teológus, a hittudományok doktora is részesült. A reformátor, pedagógus és humanista Leonard Stöckel ötszáz évvel ezelőtt született Bártfán. A róla elnevezett díjban részesült Bándy György a pozsonyi Comenius Egyetem Evangélikus Teológiai Kara Ószövetségi Tanszék vezetője, aki a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán az Újszövetségi Tudományok Tanszékét is vezeti.

Bándy György evangélikus teológus, lelkész, a hittudományok doktora. 1950-ben született. Tanulmányait Pozsonyban és Lipcsén végezte. Két gyermek édesapja, születésétől Somorján él. A teológiai tanulmányait követve Pukánc községben volt káplán, később Gúta, majd 1977-2005 között Somorja lelkésze. A pozsonyi Comenius Egyetem Evangélikus Hittudományi Karának volt dékánja. Egyetemi tanár, a Biblia-kutatásaiért, az ökumenikus Biblia-szöveg megalkotásáért és tudományos kutatásaiért 2008-ban Jedlik Ányos-díjban részesült. Számos egyetemi tankönyv és monográfia megalkotója.
Könyvei: Bibliai bevezetés az Ószövetségbe – 1993, Apostoli Hitvallás 1998, Tízparancsolat a 21. század küszöbén 1999, Bevezetés az ószövetségi exegézisbe 2002, Az Ószövetség teológiája 2003, Jónás próféta könyvének exegézise 2004, Bevezetés az Ószövetségbe 2004, Izráel története 2006

Felvidék Ma, Reformata