A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést kapott az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából többek közt Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke.

Schmitt Pál köztársasági elnök adta át a kitüntetéseket a parlamentben október 22-én, pénteken este, miután a Kossuth téren hagyományosan sor került a Forradalmi Láng fellobbantására.
Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére, október 23-a, az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. évfordulója alkalmából került sor a kitüntetések átadására, a parlament kupolatermében.
Jelen volt a miniszterelnök és Kövér László házelnök is.
Schmitt Pál a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje polgári tagozatának kitüntetését adományozta: – Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnoknak vízilabdázónak, edzőnek, – Jakubinyi György Miklósnak, a gyulafehérvári főegyházmegye római katolikus érsekének

A köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta: – Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának, – Knoll József agykutató akadémikusnak, – Dr. Kukorelli Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia jogász doktorának, – Roska Tamásnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, – Tímár Sándor koreográfusnak.

A köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta: – dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseknek, – dr. Boleratzky Lóránd egyházjogásznak, – dr. Bolyki Jánosnak, a nyelvtudomány doktorának, a Károli Gáspár Református Egyetem professor emeritusának, – Borhidi Attilának, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, Széchenyi-díjas botanikusnak, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusának, – Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek, a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának, – Csák János Zoltán üzletembernek, – dr. Csom Gyulának, a műszaki tudomány doktorának, Széchenyi-díjas gépészmérnöknek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusának, – Demjén Ferenc énekesnek, zeneszerzőnek és szövegírónak, – Deutsch Róbert főrabbinak, – dr. Edvi Péter Tamásnak, az állatorvos tudomány kandidátusának, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnökének, – Erdélyi Gézának, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspökének, dr. Erőss Pál ügyvédnek, volt legfelsőbb bírósági bírónak, – Fodor István Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, – dr. Halzl Józsefnek, a Rákóczi Szövetség elnökének, dr. Ittzés János evangélikus lelkésznek, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének, dr. Kálmán Attilának, a Dunántúli Református Egyházkerület volt főgondnokának, – Keviczky Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete kutatóprofesszorának, – Kulcsár Győző olimpiai bajnok vívónak, mesteredzőnek, – dr. Oloffson Károly Placidnak, a Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia bencés szerzetesének, tanárnak, – dr. Pakucs Jánosnak, az Olajterv Holding Kft. ügyvezető igazgatójának, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnökének, – dr. Pálos Miklós ügyvédnek, volt államtitkárnak, az egyházi iskolák újraindításában és működtetésében vállalt meghatározó szerepéért, – dr. Pápai Lajos győri megyés püspöknek, – Péntek Jánosnak, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának, a Babes-Bolyai Tudományegyetem professzorának, a Szabó T. Attila Nyelvtudományi Intézet szakmai igazgatójának, – dr. Uttó Györgynek, a Legfelsőbb Bíróság tanácselnökének.

Schmitt Pál a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje katonai tagozata kitüntetést adományozta: – Krasznay Béla nyugalmazott ezredesnek, a Recski Szövetség elnökének.

Hírszerző, felvidék Ma