A kormánykoalíció által az állami vállalatokba jelölt tisztségviselők sorában minden eddiginél többen vannak a politikai pártok képviselői. A Közép-szlovákiai Energetikai Rt.-ben az államnak járó hét székből hatot pártember foglal el. A „helycserére” itt és a Kelet-szlovákiai Energetikai Rt.-ben is a jövő héten kerül sor.

Egyes jelölteknek ugyan van megfelelő végzettségük és gyakorlatuk, de akadnak kimondottan politikai jelölések is. A nagy energetikai és közlekedési vállalatok államot képviselő vezetői akár havi 5000-10 000 eurós fizetést is kaphatnak, a felügyelő tanácsok tagjai pedig havi 1000 euró jutalomban részesülnek, miközben kéthavonta üléseznek.
A Közép-szlovákiai Energetikai Rt. felügyelő bizottságában egyetlen párton kívüli maradna. Két helyet kapott benne az SDKÚ, egyet-egyet a KDH és a Most-Híd. Az utóbbi Ján Marosz, 32 éves középiskolai német nyelv-etika szakos tanár, Bugár Béla pártjának tagja, tegnapig a zsolnai kerületi pártszervezet elnöke. Bugár szerint Marosz több ajánlatot kapott, ezt választotta. Marosz maga sem tudja, mit fog csinálni a felügyelő bizottságban, de azt mondta a Pravdának: meg fogja tanulni a teendőit. A KDH is regionális titkárt jelölt, aki a távközlésben vállalkozik, de Ľubomír Potočiar nem kívánta kommentálni az ügyet.
Nem akart beszélni a Kelet-szlovákiai Energetikai Rt. felügyelő bizottsági jelöléséről a Most-Híd rozsnyói járási elnöke, Gömörpanyit polgármestere, Milan Majoroš sem. A Pravda kérdésére: mit gondol, a munka felelős elvégzéséhez elég lesz-e az inasiskolai végzettsége, azt felelte, hogy már bővítette képzettségét, és önálló vállalkozóként is dolgozhat.
***
A Most-Hídat fejőstehénhez hasonlította egy saját tisztségviselője

Ján Marosz a jövő héten bizonyára elfoglalja székét a Közép-szlovákiai Energetikai RT. felügyelő bizottságában, s teszi ezt annak ellenére, hogy leváltotta a Most-Híd összes járási elnökét a Zsolnai kerületben, és saját kerületi elnöki tisztségéről is hajlandó lenne lemondani.
Bugár Béla, a Most-Híd főnöke azt állítja, Marosz a földrengés ellenére sem veszítette el a bizalmat, így a KSZE-be történt jelölése érvényes.
A zsolnai kerületi pártszervezet kisöprését Marosz azzal indokolja, hogy nem értett egyet a járási elnökök tevékenységével. „Azok az emberek, akik részt vettek a párt felfuttatásában, a régi idők szokásait gyakorolták, melyek nincsenek összhangban a Most-híd értékrendjével. Nem tetszett nekem, hogy a pártot fejőstehénnek nézik, megerőszakolják és más irányba terelik” – fogalmazott Marosz, aki nem tagadja, nagy volt az ellenállás a járási elnökök részéről. „Tény, hogy ők is lázadoztak ellenem, mert nem voltam eléggé szervilis a tevékenységük iránt. Amikor felléptem ellenük, próbáltak leváltani” – fűzte hozzá. A pártelnök szerint az „északi területek” még nem igazán tarthatók pórázon, ezért a pártnak azokra az emberekre kell hagyatkoznia, akik a struktúrák kiépítését elkezdték.

A Pravda nyomán , Felvidék Ma