Az államnyelvtörvényt nagyobb mértékben kell módosítani, mint azt a kormánykoalíció hiszi, mert a jogszabály a Velencei Bizottság szerint az ország több nemzetközi kötelezettségét sérti. Ezeket a Krajcer-féle módosítás nem küszöbölte ki – írja a Pravda, melynek Bugár Béla, a Most-Híd elnöke megerősítette: a jelentés alapján pártja újabb módosító javaslatokat készít elő.

A parlament novemberben véglegesíti a jogszabályt. Bugár addig tárgyalni szeretne, bár előrebocsátotta: kevés esélyt lát újabb engedményekre. „A jelenlegi novella kemény kompromisszum árán született. Ebben a pillanatban ezt tartom a maximumnak, amit a szlovák parlamentben el lehet érni” – idézi Pavol Hrušovský (KDH) szavait a lap.
A lap tisztességesen ismerteti a Velencei Bizottság kifogásait, többek közt azt is, hogy az államnyelvtörvény fölérendeltségi viszonyban van minden más nyelv használatához képest, hogy a 20 százalékos kisebbségi nyelvhasználati küszöb korlátozó, mivel a kisebbségi nyelv hivatali használatát mindenütt engedélyezni kell, ahol jelentős számú kisebbségi él. Kiemeli a lap, hogy a Bizottság jogsértőnek tartja, ha a kisebbségi nyelven írt szerződéseket nem ismeri el a hatalom, nem tetszik neki a reklámok és hirdetések kötelező kétnyelvűsége, s arra is felhívja a figyelmet: a Bizottság leszögezi: ha a hatalom ezt kötelezően előírja, pénzt is kell adnia a teljesítésére.
A Most-Híd állásfoglalása üdvözli, hogy a Velencei Bizottság szerint is párhuzamosan kell védeni az államnyelvet és a kisebbségek nyelvhasználati jogát. A párt csodálkozva hallgatja azokat a véleményeket, amelyek szerint a kisebbségi nyelvek veszélyeztetik a többség nyelvét, a szlovák nemzetet. Párhuzamosan üdvözlik, hogy a Velencei Bizottság éppen azokat a rendelkezéseket javasolta kivenni az államnyelvtörvényből, amelyeket a jelenlegi kormány a módosító javaslatába beépített. A Most-Híd szerint a szlovák nemzet és a kisebbségek a kölcsönös megértés és tisztelet alapján békésen élhetnek nyelvhasználati jogaikkal. A kormány egyelőre hivatalosan nem kommentálta a jelentést.

Felvidék Ma