Magyarországon 1608-tól 1944-ig – a jelentősebb és politikailag fejlettebb európai országokhoz hasonlóan – kétkamarás parlament volt. A Magyarok Szövetsége ennek felújítása mellett kampányol. 1944 előtt a Parlament Alsóházában voltak a pártok, a Felsőházában pedig az egyházak vezetői, a legfontosabb szakmai és közéleti személyiségek, valamint az oktatás és a gazdaság meghatározó intézményvezetői.

Általános vélemény, hogy az akkori idők Felsőháza mindig megfontolt és mértéktartó volt, működésével igyekezett lehetőleg jó irányba terelni a hazai politikát a legkritikusabb időkben is.
1990-ben mód lett volna a kétkamarás Parlament visszaállítására, de a pártok nem akarták a döntéseiket minősítő és bizonyos szintig korlátozó Felsőházat. Mára azonban igazolódott, hogy az egykamarás országgyűlés az elmúlt 20 évben nem képviselte hatékonyan a magyar nemzetet. Mára belátható, hogy – az európai államok nagy részéhez hasonlóan – Magyarországon is szükség van a Felsőházra. Az összetételben mintául szolgálhatnak a magyar hagyomány mellett azok a sikeres európai államok, melyekben a társadalom megelégedésére működnek felsőházak (pl. Norvégia, Szlovénia, Csehország).
A Felsőház a demokráciát erősíti, azt teljesebbé teszi. A felsőházi tagok szakmai tudásukkal és tapasztalatukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy átgondoltabb, ellenőrzöttebb törvények szülessenek. Ez a felügyelet is hiányzott az elmúlt 20 évben a parlamentben Magyarországon.
A Magyarok Szövetsége szorgalmazza, hogy Magyarországon újra legyen kétkamarás Parlament. Ezért az általa szerkesztett, a történeti Alkotmány elveire épülő új alaptörvény-tervezetében külön fejezetben taglalja a Felsőház összetételét (Letölthető a www.magyarokszovetsege.hu honlapról – V. FEJEZET
AZ ORSZÁGGYŰLÉS 57.§). Megjelöli azon személyeket, akik méltók a felsőházi tagságra: a közjóért tevékenykedő személyeket, intézmények, önkormányzatok, történelmi egyházak, szakszervezetek, civil szervezetek képviselőit, valamint az elszakított nemzetrészek képviselőit.
Ahhoz, hogy a Felsőház tagjai jól szerepeljenek a parlamentben, még a parlamenten kívül keresni kell egymással a kapcsolatot. Ennek elősegítéséhez a Magyarok Szövetsége létrehozta a Felsőházi Szövetséget, melyben a leendő felsőházi tagok együttműködést alakíthatnak egymást közt, és közösen kérhetik a joghagyomány követését, hogy a magyar nemzetnek újra kétkamarás Parlamentje legyen. E cél érdekében a Magyarok Szövetsége felvidéki tagjai kezdeményezik egy tanácskozás összehívását, melynek keretében megvitatjuk, miként képviseltetheti magát a felvidéki magyarság a kétkamarás Magyar Parlament Felsőházában. Ezért 2010. december 4-én, szombaton Dunaszerdahelyre hívunk minden felvidéki magyar működő, élő közösséget: polgári társulást, szövetséget, mozgalmat és egyéb polgári (civil) kezdeményezést, illetve annak képviselőit – áll a Magyarok Szövetsége Felvidék közleményében.

Felvidék Ma

{iarelatednews articleid=”23667″}