Baranyay Alajos tájékoztatta honlapunk olvasóit, hogy mi mindent sikerült elérni a Vágsellye járásbeli Zsigárd községben az elmúlt választási időszakban, de beszélt arról is, hogy mik a jövő tervei.

A négy évvel ezelőtt vállalt programból mit sikerült egészen, vagy részben teljesíteni?
Egyik fontos beruházásunk, amit ebben a választási időszakban kezdtünk és fejeztünk is be, az a kultúrház teljes felújítása. Itt nemcsak az épület felújításáról van szó, hanem olyan modern színpadi technikát is beszereltünk, ami magas színvonalú színházi előadások megtartását teszi lehetővé. Mindezt uniós támogatással sikerült megoldani, emellett saját községi beruházásként úgy felszereltük a konyhát, hogy akármilyen nagy lakodalmat meg lehet itt tartani. A könyvtárat is a kultúrházban helyeztük el, és hozzá egy szép olvasótermet is kialakítottunk. Meg kell említenem a szennyvízcsatorna-rendszer kiépítését is, amit igaz, hogy nem most kezdtünk, hanem még 1998-ban, de ebben a választási időszakban, 2007-ben sikerült befejeznünk. Mintegy hatvan millió koronás (2 millió euró) beruházásról van szó, amihez az 5 százalékos önrészt sem a községnek kellett hozzátennie, azt a vízművek finanszírozta helyettünk, mivel községünk is részvényese a társaságnak. Azért választottuk a gravitációs rendszert, hogy a lakosoknak olcsóbb legyen a rácsatlakozás. A temetőben másodszor újítottuk fel a kápolnát, és abban egy gyönyörű kőoltárt építettünk, valamint elkészíttettük a temető digitális feltérképezését. Iskolánkat azzal is támogattuk, hogy széleskörű összefogással nagyobb iskolabuszt vásároltunk, amellyel naponta 30 gyereket szállítunk a zsigárdi iskolába a környékbeli falvakból.


A falu életének melyik területe az, ahol lényeges fejlődés tapasztalható?
Több területet is említhetnék, de a leglátványosabb talán a bérlakásépítési programunk. 2007 nyarán a falu központjában átadtunk egy négylakásos sorházat, amit a lakók Zöldháznak neveztek el. Az egykori szövetkezeti konyha és étkezde helyén és a ráépített emeleten is bérlakásokat alakítottunk ki. Az egykori szövetkezeti irodaházat, a mostani községházát, is felújítottuk, és további két szint ráépítésével 12 újabb bérlakást alakítottunk itt ki. A szerényebb anyagi helyzetű lakosaink számára 12 alacsonyabb standardú lakást építettünk, igaz, hogy itt az alapberendezést is a lakosnak kell biztosítania, viszont a lakbér is csak negyedannyi, mint az összkomfortos lakásoké. Mivel továbbra is igény van ilyen lakásokra, még tizenkettőt építünk. A kultúrház mögötti területen hat bérházban 36 összkomfortos lakás épülne. Ezen kívül az új tűzoltószertárra tervezett emeleten alakítunk ki két bérlakást, nyolcat pedig a szertár mögött építendő kétszintes bérházakban. A kultúra területén a Kulturális Közösségi és Információs központ (KIC) és a tájház működését, és elsősorban a Kaszás Attila nevével fémjelzett fesztiválokat kellene megemlíteni.

Vannak-e félbehagyott, illetve befejezetlen projektjeik?
Sajnos ilyen is akad, mégpedig az öltözők és a lelátó kiépítése a sportstadionban. Nem találtunk egyetlen olyan pályázati kiírást sem, amelyen ilyen célra lehetett volna támogatást szerezni, ezért itt csak a saját költségvetésből tudtunk beruházni. Egyelőre az alapokat és fő falakat, valamint a 300 férőhelyesre tervezett lelátó ülőhelyeinek két szintjét, valamint a közművezetékeket sikerült megépíteni, de remélem, hogy lesz olyan pályázati kiírás, amelyen támogatást tudunk szerezni a befejezéshez. Mindenesetre az elkövetkező választási időszak egyik prioritása lesz ennek az építkezésnek a befejezése.

Az Ön véleménye szerint az államnak, a törvényhozásnak, az önkormányzatiság melyik területét – feladatát, szerepét, stb. – kellene átértékelnie a jobb, minőségibb munka érdekében?
Egyértelműen az adórendszer megváltoztatását tartom legfontosabbnak. Hogy az úgynevezett fejpénzt, a lakosok utáni adójövedelmet rendszeresen kapja meg a falu. Zsigárd költségvetésébe az idei első félévben 1,8 millió koronával (60 ezer euró) kevesebb pénz futott be, mint amivel a költségvetés eredetileg számolt. Volt olyan hónap, amelyikben csak az egy tizedét kaptuk annak, ami járt volna. Pedig nekünk is ki kell fizetni az alkalmazottainkat. A másik dolog, amin változtatni kellene a mezőgazdasági földek utáni adók. Szerintem az államnak kellene valamilyen formában garantálnia, hogy ezek az adók is eljussanak a községekbe.

Hogyan értékeli a szűkebb és a szélesebb régió településeinek együttműködését, illetve a testvértelepülési kapcsolatok színvonalát?
Elsősorban a Csángó-Kistérség községei, Deáki, Pered, Zsigárd, Farkasd, Negyed között nagyon szoros az együttműködés. Ezt bizonyítja az is, hogy közösen pályáztunk meg egy uniós projektet, egy optikai kábelrendszer kiépítésére. De együttműködünk a Vág folyótól északra lévő Via Romanum Kistérséggel és a Galántai járás községeivel is. A testvértelepülések közül a magyarországi Ugoddal már régi jó kapcsolataink vannak, utána egy őrségi falu, Viszák, és tavaly a szlovéniai Petesháza bővítette a testvértelepülések sorát.

Mit tart az elkövetkező 4-8 év legfontosabb teendőinek falujában?
Most októberben sikerült aláírnunk a kivitelezési szerződést egy nagy volumenű uniós projektre, a faluközpont revitalizációjára. Ez csaknem egy kilométeres utcaszakasz felújítását, egy nagyobb és egy kisebb köztér kialakítását jelenti. Járdák, pihenőhelyek, buszmegállók, zöldterület kialakítása, állólámpák felállítása van a tervek között. Jelenleg van elbírálás alatt a közvilágítás felújítására benyújtott projektünk, ami kb. 7,5 millió koronás (250 ezer euró) beruházás, a másik pedig a hulladékgyűjtő udvar kiépítésére szóló projekt, amely 12,5 millió koronás (415 ezer euró) beruházás. Nagy horderejű környezetvédelmi beruházás a szélerőmű-park telepítése a falu határában. Szeretnénk bekapcsolódni egy, az árvízkárok megelőzését célzó uniós programba. Elsősorban az esővíz-elvezető árkok kitisztításáról van szó, amire úgy tudnánk felvenni embereket, hogy a bérköltségük 95 százalékát állami és uniós forrásokból térítenék. Szociális téren is vannak terveink, szeretném, ha az elkövetkező választási időszakban sikerülne létrehoznunk az idősek napközi otthonát. De természetesen továbbra is fontosnak tarjuk az iskoláink, óvodáink, az egyházak, a kultúra, a sport és más társadalmi szerveztek támogatását és a velük való jó együttműködést.