Gömöriek, nemcsak Gömörért címmel rendezett jótékonysági estet a Magyar Koalíció Pártja Rimaszombati Járási Elnöksége Rimaszombatban. Az ügy előzményeként a párt a Gömöri Hírlap Szerkesztőségével közösen gyűjtést szervezett a magyarországi iszapkatasztrófa áldozatainak a megsegítésére.

 

Molnár Zsuzsától, a párt járási titkárától megtudtuk, még nem tudják a végleges összeget, s tekintettel a választási előkészületekre, a gyűjtés eredményét a jövő héten számszerűsítik, s döntenek arról, hogy milyen formában adják át a kolontáriaknak és a devecserieknek.
Bár eredetileg sztárvendégben is gondolkoztak a szervezők, mégis úgy döntöttek, hogy csupa gömöri művészt szólítanak meg, s lám jól tették. Akik eljöttek, sajnos a vártnál jóval kevesebben, azok felejthetetlen estének voltak a részesei. A gömöriek ismét bebizonyították, hogy rengeteg tehetséges művészember működik a régióban, illetve szerte a nagyvilágban. Demeter Katalin előbb Szabó Magda egyik prózájával adta meg az alaphangot, majd a Tóthné Mede Zsófia vezette Blaha Lujza Vegyeskar következett. A hangulatot az Új Gömör fokozta, mely előbb gömöri, majd mezőkövesdi táncokat mutatott be. Az idei Tompa Mihály Országos Szavalóversenyen második Bak Orsolya Parti Nagy Lajos Ibusárjának részletével nevettette meg a nagyérdeműt, a sokszoros díjnyertes Baka Tamás-Kisbenedek Regina páros latin-amerikai táncokkal hódított, s a Rák Magda-Jozef Mikulec duó is az alkalomhoz méltó dalokat válogatott gazdag repertoárjából. De nem maradt ki a magyar nóta sem, Lévay Ágnes, majd Znám Árpád nótázott, György Béla cigányzenekara pedig még a pacsirtát is „megszólaltatta”. Az estre a koronát Tóbisz Titusz tette fel, aki előbb egy Lehár-dallal indított, hogy a Padlás c. musical akár ars poeticaként felfogható dalával mindannyiunkat megrendítsen. Méltán jött az állótapsos ováció. S ha már Demeter Katalin kezdte a műsort, ő is fejezte be Remenyik Sándor Eredj, ha tudsz c., számunkra egyre aktuálisabb költeményével. Auxt Ferenc, az MKP járási elnöke, rimaszombati polgármester-jelölt az est végén bemutatta a párt rimaszombati képviselőjelöltjeit. Hazafelé menet, a szakadó esőben a számtalan tócsa között lavírozva még sokáig fülünkben csengett a dal: „Lehet számtalan hely, de nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim”.   

jdj, fotó: gecse

A jótékonysági est képei megtekinthetők Képgalériánkban.