(Frissítve) Az idei év utolsó parlamenti ülésének napirendjén alapvetően olyan törvénymódosítások szerepelnek, amelyekre a jövő évi költségvetés célkitűzéseinek eléréséhez van szükség. Napirenden lesz az adótörvények, a szociális törvények, a társadalom- és egészségbiztosítási jogszabályok változásai.

A 83 napirendi pont között szerepel a főügyészválasztás, a szlovák közrádió és köztelevízió összevonása, a frekvenciatörvény módosítása, amelykről éles vita várható, mivel a második olvasatban az SaS-es Jana Kiššová hatalmas új módosító csomagot terjesztett be hozzá, s többek közt nyilvánossá tenné az új intézmény igazgatójának megválasztását is a parlament plénumában. Az ellenzéki képviselők az új csomag újbóli bizottsági megvitatását kérte, ezt az előterjesztő elutasította, mondván: egyszer már bizottság elé vitte a javaslatot, de a tanácskozáson az ellenzéki képviselők nem jelentek meg. A vitában koalíciós felszólalók sem támogatták egyértelműen a kormány elképzeléseit, a KDH aggályonak tartja például az új közmédia finanszírozását, Peter Zaja (Most-Híd) pedig a rádiótévé igazgatója megválasztása esetére javasolta a titkos szavazás megtartását. A demokrácia elveinek betartására figyelmeztette az előterjesztőt, Daniel Krajcer minisztert.
Ugyancsak megvitatta a plénum az idei költségvetés módosító javaslatát, amely a hiányt a GDP csaknem 8 százalékára módosítja a tervezett 5,6 helyett. A vitában Ján Počiatek (Smer) volt pénzügyminiszter arra mutatott rá, hogy a nagyobb hiányt a kisebb adóbevételek idézték elő, és legalább 300 millió euróval járult hozzá az új kormány a deficit növeléséhez, amikor a hatalom átvétele után nem hajtott végre azonnal takarékossági intézkedéseket.
Ezekről az előterjesztésekről már ma megtarthatják a végszavazást. A plénum megkezdte az általános forgalmi adó emeléséről szóló törvény módosítását is. Ivan Mikloš pénzügyminiszter bevezetőjében elmondta: 2011-ben az áfa-emelésből 185,5 millió euróval több bevételre számít az államkassza, s a többlet 2013-ig 209,3 millió euróra nő. A törvénymódosítás része a gazdasági megszorítási csomagnak.
Ugyancsak napirenden szerepel az államnyelvtörvény módosítása, mely néhány pontján enyhíti a kisebbségi nyelvekkel szembeni szigort, de a büntetéseket hatályban hagyja. A törvényjavaslathoz a bizottsági vita során módosító javaslatokat nem nyújtott még be egyik párt sem. A törvénymódosítást az ellenzék elutasítja, azt állítva: engedményeket tesz Budapestnek. Közéleti személyiségek viszont állampolgári petícióban tiltakoznak a büntető szankciók meghagyása ellen.
Éles vita várható a fegyvertartási törvény módosításáról, mely ismétlődő alkalmassági vizsgához kötné a fegyverhasználatot. Ez ellen a parlamenti pártoknál sikerrel lobbiztak a sportlövészek és a vadászok, így a gesztorbizottságban több lényegi módosítás született a belügyminiszter előterjesztéséhez.
A plénum újra megvitatja az államfő által megvétózott törvényt az igazságügyi Tanácsról, a Polgári Törvénykönyvet is módosíthatja, hogy nyilvánosságra kerülhessenek az állam és üzeleti partnerei között megkötött szerződések, és ha minden igaz, döntés születik végre a képviselői bérek nagyságáról is.

Felvidék Ma

{iarelatednews articleid=”25644,25532″}