Dél-Szlovákia azon térségeiben, ahol – bár többnyire kisebbségben éltek a magyarok, de lélekszámuk jelentősebb volt (30-50 %) – korábban az egységes magyar politika szép eredményeket ért el. Az idei önkormányzati választásokon azonban – függetlenül a Most-Híd létrejöttétől ­– több helyen szlovák nagykoalíció alakult, talán a Nyitra megyei sikerre építve, és jelentős mértékben javították jelenlétüket az önkormányzatokban.

Itt van például Érsekújvár városa. A régi-új polgármester, a független Gejza Pischinger – aki az MKP csendes támogatását is élvezte -, de mögötte már egy domináns, Smer-SDKÚ-KDH-HZDS-SZ koalíció lett a befutó. A 25 tagú képviselőtestületből 15 szék az övék, tehát megszerezték a többséget. Pischingernek elsősorban velük kell majd egyeztetnie a város ügyeiben. Az MKP négy képviselői posztot szerzett, a Most-Híd – SaS koalíció hármat, akárcsak a függetlenek. Korábban a szlovák nagykoalíciónak (benne az SNS-szel is) 12 képviselője volt, az MKP-nak 9, négyen függetlenek voltak. Az MKP színeiben a jövőben Forró László, Török József, Nagy Péter és Tóth Mihály lesz a városi parlament tagja, a Most-Híd és az SAS közös képviselője pedig Bóna Bertalan, Forró Kálmán és Anton Vojna lesz.

Érdekes helyzet alakult ki Galántán is. A független Ladislav Maťašovký polgármester mellé nyolc független, nyolc SDKÚ-KDH-MKP koalíciós, valamint három Most-Híd képviselő futott be. Peter Černý, Psota Fridrich, Peter Kolek, Jozef Vígh, Ladislav Fekete, Milan Bičan, Iveta Michaliková és Takáč Zsolt a függetlenek, Ján Špánik, Bíró László, Peter Závodský, Kertész Ilona, Zoltán Horváth, Benkovics László, Barczi Zsolt és Keppert József az SDKÚ, MKP, KDH koalíció emberei, Vanya Katalin, Richard Šmaljak és Dezider Horváth a Most-Híd képviselője. Hogy a helyi többség kikből áll majd össze az új önkormányzat megalakulása után, még a jövő zenéje.
Kassán Richard Raši (Smer-Most-Híd) főpolgármester mögé Smer-Most-Híd többség állhat be, ha koalícióra bírja a függetleneket. A legtöbb képviselője az SDKÚ-KDH-MKP koalíciónak van, köztük Filipko József és Süli János is. Pozsonyban a városi önkormányzatban a jobboldali nagykoalíció, benne a Most-Híd támogatásával Jégh Izabella és talán Tomáš Agošton jutott be, aki korábban az MKP színeiben szokott indulni. Szencen négy MKP-s magyar képviselő lesz: Nemcová Helena, Németh Gabriella, Galambos Rudolf és Agárdy Gábor, a Most-Híd–SaS koalíció Martina Valachovát és Jana Turanskát juttatta mandátumhoz. Lehet arra hivatkozni, hogy a helyi pártszervezetek döntöttek. No de a Most-Híd az együttműködést, a megértést, az egyenrangúságot tűzte zászlajára, ám úgy tűnik, ezt csak a magyar többségű vidékeken kell komolyan gondolni, ahol a regionális vezetők szlovákok, nem törődnek a magyarok jelenlétével listáikon.
Komáromban például népes Most-Híd frakció áll majd Anton Marek független polgármester mellett. Alžbeta Jágerská, Cúth Csaba, Ipóth Szilárd, Andruskó Imre, Sebő Zsolt, Dubány Imre, Héder Ágnes, Varga Tamás, Hortai Éva személyében, s a párt listáján indult „függetlenek” közül is bejutott ifj. Batta György és Keszegh Béla, valamint Juraj Bača, Ondrej Gajdáč, Konštantin Glič, Novák Béla, Bende István és Benyó Zoltán. Az MKP nagyot bukott: Kantha Mária, Szabó Béla, Dékány Gábor, Györfy László, Tóth Péter és Mácza Mihály lett képviselő a városban.
Léván viszont először történt meg, hogy a városi parlamentbe egyetlen magyar sem jutott be. A Most-Híd büszke rá ugyan, hogy a Smerrel közösen kiállított polgármestere befutott (Štefan Mišák), de Léván inkább azzal kéne büszkélkedni, hogy a megértés jegyében magyart is mandátumhoz juttatott.
Hasonló a helyzet Losoncon, ott Csúsz Péter lett képviselő az MKP, Ondrej Balco a Most-Híd színeiben, az utóbbi dicsőségét még az általa is támogatott polgármester asszony növeli.
Füleken Agócs József, Ing. Fehér László, Czupper Tibor, Tankina József, Anderko Zoltán, Moyzes František és Czirbus Vladimír mint legerősebb frakció léphet az önkormányzatba a Most-Híd részéről, az MKP-t csak három ember képviseli majd a következő négy évben: Eibner Róbert, Szvorák Zsuzsanna és Kerekes László mérnök. Itt talán várható magyar összefogás, mert közös polgármester-jelölttel álltak ki, ha nem nyertek is.
Elveszett bástya Rozsnyó, ahol egyetlen magyar sem szerzett mandátumot, csupán Pavol Burdiga a Most-Híd színeiben, a meggyengült Rimaszombat, ahol a megosztásnak köszönhetően csak 3 MKP-s képviselő (Auxt Ferenc, Rigó László és Juhász Péter) léphet majd fel a magyarokért (Most-Híd-as egy sem). Hogy ezt ellensúlyozzák-e a többes szlovák pártkoalícióban Zólyomban, Zsolnán, Eperjesen megszerzett, statisztikailag a Most-Hídnál is kimutatható helyek, ki-ki döntse el maga.
Való igaz, Ipolyság kivétel törékeny településeink soráiban, ahogyan Kolon is, MKP-KDH-Most összefogásával, Balkó Róbert polgármesterrel. Vagy Fülekpüspöki a térségben „kirívó” egyszínűségével: Bacskai Sándor MKP-s polgármesterrel és a 9 tagú MKP-s képviselőtestülettel (Gáspár Krisztián, Mgr. Gáspár Katalin, Ing. Katona Gyula, Ing. Noskó László, Ing. Noskó Ferenc, Ing. Nyeste József, Mgr. Tóth László, Szvorák Gabriella, Varga Sándor). Még vagy már működő önvédelmi reflexeink? Vagy csak az egészséges nemzettudat, amit nem sikerült kiirtani.
Mindenesetre nagy feladat vár az MKP-ra, melynek létére – az eredményektől és fájdalmas felismeréseinktől függetlenül – igent mondtak a szlovákiai magyarok. Kérdés: felvállalja-e a kihívást, a szuverén politikai érdekképviseletet, fogalamaz-e jövőbe mutató programot országso szinten.
És nagy feladat vár a Most-Híd politikusaira is. Alapvetően el kell fogadtatnia a párt szlovák nemzetiségű politikusaival is a kisebbségi programját, méghozzá úgy, hogy a régiókban is érvényre jussanak a kinyilatkoztatott elvek. Egyelőre csak a magyarlakta településeken sikerült a pártnak a magyar befolyást gyengítenie (nemzetiségi képviseleti létszámban alapvetően), a szlovák többségű helyeken nem lett több ruszin, roma képviselő sem. Ha nem ezt teszi, azoknak lesz igazuk, akik megszületése pillanatában azt mondták: a Most-Híd egyszer használatos párt lesz, mint volt az ANO vagy az SOP. Négy évre gyarapodást hoz majd a benne összeverbuválódott üzletembereknek, illetve ugródeszka megélhetésük gazdasági megalapozásához a benne összegyűlt politikusoknak. Az „utánam a vízözön“ jegyében.

 

Felvidék Ma, ngyr{iarelatednews articleid=”25642,25628″}