Az iskolai beiratkozások időpontját az ide vonatkozó jogszabály január 15-től február 15-ig határozza meg. Honi magyarságunk megmaradása szempontjából eddig is és ezután is kardinális téma a beiratkozás – vallja Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának oktatási és kulturális alelnöke. A beíratkozások gyakorlatilag azt jelentik, hogy a szülők által nyilván már korábban meghozott döntést kell hivatalossá tenni gyermekük kötelező iskolalátogatásával kapcsolatban. “Sokat beszélünk róla, de nem biztos, hogy eleget teszünk annak érdekében, hogy minden potenciális magyar iskolába íratható gyermek oda is kerüljön. Meggyőződésem, hogy ez nem csak a pedagógusok feladata, hanem mindannyiunké. Igaz, talán mégis a pedagógus az, aki a legtöbbet tehet a beiratkozások kapcsán, hisz ő lehet az első, aki saját bőrén érezheti a magyar iskolába beíratott tanulók számának csökkenését. Rendkívül fontos és kívánatos lenne a közösségi összefogásban megnyilvánuló cselekvő hozzáállás mindenki részéről. Nemcsak év elején, a beiratkozások idején, kéne a témával foglalkozni, hanem az év minden napján ott kell, hogy legyen a gondolat – jövőnkről, nemzetrészünk megmaradásáról van szó.
Az önkormányzatoknak az egyházakkal, a civil és vállalkozói szférával való együttműködésének szinergiája meghozhatja a beiratkozások várva-várt eredményét, miszerint akire számítottunk az ott van a magyar iskolában.
Az iskolai beiratkozásokról, az anyanyelvi oktatás fontosságáról, a lenni vagy nem lenni kérdéséről nem lehet eleget beszélni. Mindig napirenden kell, hogy legyen. Különösen most, hogy májusban majd megszámláltatunk, s félő, hogy megint szomorúan vehetjük tudomásul, hogy fogy a magyar a Felvidéken is. Ne feledjük azonban, hogy az idei, a jövő évi a tíz év múlva esedékes iskolai beiratkozások sikere – vagy kudarca szorosan összefügg, determinálja a következő népszámlálások eredményét. Nem szabad, hogy közömbösek legyünk azzal kapcsolatban, hogy az idei 55 ezer potenciális szlovákiai elsősből mennyit íratnak szüleik magyar iskolába. Köztudott, hogy az utolsó népszámláláskor Szlovákiában a magyarok részaránya valamivel kevesebb mint 10% volt. Sajnos a beiratkozási statisztikák ettől sokkal rosszabbak.  Az utóbbi években a tankötelessé válók korosztályában már csak a gyermekek 7-7,5%-át íratják magyar iskolába. Rendkívül aggályosak azok a számadatok, amelyek csak nehezen fordíthatók vissza, de a csökkenő tendenciát talán képesek vagyunk megállítani. Igen, sorolhatnánk az okokat. A kedvezőtlen demográfiai mutatókat, az elöregedést, a természetes és erőszakos asszimilációt, a kivándorlást, a vegyes házasságokat, meg egyéb más tényezőket is.
A jó szakács módjára azonban nekünk is azt kell mondanunk, hogy abból kell főznünk, amink van. S egyelőre a mi erőnk, a mi jövőnk a számszerűleg nem egészen pontosan ismert 480 ezer körüli magyarság. Sajnos sok a hamis próféta, a bérenc kalandor, akik az ún. „érvényesülés” homályos megfogalmazásával próbálják a szülőket rossz útra vezetni. De napjaink történéseinek egynémelyike sem hagy pozitív nyomot magyarjaink tudatában, főleg a döntés előtt álló ingadozó szülőknél. Felelős kormánypolitikusok felelőtlen kijelentései ugyanis romba dönthetnek minden programot, kampányt, agitációt a magyar iskolába való beiratkozás érdekében. Mások azzal érvelnek, hogy attól még valaki megmaradhat magyarnak, hogy szlovák iskolába jár. Ezzel kapcsolatban engedjenek meg egy személyes tapasztalatot. A múlt század nyolcvanas éveiben egy Duna-parti kis város közös igazgatású, szlovák és magyar tannyelvű gimnáziuma két szlovák osztályának osztályfőnökeként a következőt tapasztaltam. A két osztályban közel hatvan tanuló volt. Közülük majdnem felének, közel harmincnak magyar volt a nemzetisége.  Az azóta eltelt néhány évtized bizonyította, hogy ezekből a magyar nemzetiségű fiatalokból bizony nem lettek igazi magyar emberek, a tanítás nyelve, a közeg, melyben tanultak megtette a maga hatását. Nagy részük asszimilálódott. Persze tisztelet a kivételnek, akiket két kezem tíz ujján meg tudnék számolni. 2-3 évtized alatt egykori magyar nemzetiségű szlovák iskolába járó diákjaim jelentős része ma már csak talán statisztikailag tünteti fel magyar nemzetiségét – szívében, lelkében, tudatában már nem az. Természetesen nem őket akarom bántani, szüleik döntöttek, hogy milyen iskolába járjanak.
Döntsenek tehát bölcsen és felelősségteljesen a következő napokban azok az édesanyák és édesapák, akiknek gyermekei szeptember elsejétől iskolapadba ülnek. Döntsenek úgy, hogy gyermekeik majdani osztályfőnökének ne azt kelljen megtapasztalnia, amit a fentiekben leírtam. Döntsenek a magyar iskola mellett” – áll az MKP oktatásügyi és kulturális alelnökének felhívásában.

Felvidék Ma