Közös törekvésként fogalmazták meg az uniós polgárok életének megkönnyítését  pénteki gödöllői informális ülésükön az EU-tagállamok igazságügyi miniszterei, illetve államtitkárai. Fel kell számolni a jogok érvényesülésének akadályait – állapították meg, példaként említve a “határokon átívelő” házasságokkal kapcsolatos papírmunka egyszerűsítését és a fogyasztóvédelem javítását.
Konkrét intézkedésekre van szükség, hogy a polgárközeli unió ne csak eszme legyen, hanem azt tartalommal töltsék meg – mondta a miniszteri találkozó utáni sajtótájékoztatón Navracsics Tibor magyar közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az igazságügyi miniszterek gödöllői informális ülésén megvitatott pontokat az a törekvés fogta össze – tette hozzá -, hogy a tagállamok igyekeznek közelebb vinni az EU-t a polgárokhoz.
Beszámolója szerint a tanácskozáson arról is tárgyaltak, hogyan lehet az uniós polgársági jogok érvényesülésének akadályait felszámolni. A vita alapja az Európai Bizottság 2010 októberében kiadott jelentése volt, amely 25 élethelyzethez kötve mutatja be a főbb akadályokat. A delegációk arról tanácskoztak, hogy a Bizottsággal és az Európai Parlamenttel együttműködve hogyan lehetne megoldást találni ezekre a problémákra.
Beszéltek arról is, milyen szerepet játszhat az Európai Tanács az alapjogi charta végrehajtásában. A résztvevők megvitatták, szükséges-e új eljárásokat bevezetni ezzel kapcsolatban, és végül arra jutottak, hogy a már meglévő intézményekkel és eljárásokkal kell megoldást találni.
Navracsics Tibor elmondta: ugyancsak megvitatták, miként lehetne együttműködni az igazságügyi képzésben, hogy emelkedjen a “jogainkat védő intézményrendszer” színvonala. A tárcavezető kiemelte az idegennyelvtudás fontosságát, amely véleménye szerint a szakmai tapasztalatcserét segíti elő. Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: nemcsak közös európai igazságügyi-jogi kultúrára van szükség, hanem arra, hogy meglegyen a kölcsönös bizalom a különböző országok igazságszolgáltatási rendszerei között, például “a bírák megértsék egymást és bízzanak egymás rendszereiben”.
Kérdésre válaszolva Navracsics Tibor úgy fogalmazott, a magyar elnökség várhatóan konkrét előrelépést érhet el a büntetőeljárásokban a gyanúsítottak és a vádlottak tájékoztatásában, a hatóságok tájékoztatási kötelezettsége ugyanis jelenleg eltérő az egyes tagállamokban.
Ezzel kapcsolatban Maria Kolikova szlovák igazságügyi államtitkár kiemelte: a bűntények áldozatai és gyanúsítottai jogainak érvényesítéséhez elengedhetetlen, hogy az eljárás során az anyanyelvükön beszélő tolmács, illetve ügyvéd is jelen lehessen.
Mint elmondta, Szlovákiában a törvény előírja a tolmács, vagy a sértett, illetve gyanúsított nyelvén beszélő ügyvéd jelenlétét, de problémák vannak a jogszabály alkalmazásával. Hozzátette, hogy ez nem speciálisan szlovák, hanem általános probléma Európában.     
Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján annak a véleményének adott hangot, hogy elnöksége idején Magyarország haladást érhet el a különböző állampolgárságú házastársak és élettársi kapcsolatban élők vagyonjogi viszonyainak egyszerűsítésében és a fogyasztóvédelemben is. Az országhatáron túli örökléssel összefüggésben Maria Kolikova elmondta, közös nevezőre szerinte csak akkor  juthatnak a tagállamok, ha csökkentik elvárásaikat. Arról már régebben döntöttek – tette hozzá -, hogy szükség van az öröklés közös szabályozására, de egyelőre csak nagyon általános körvonalait rajzolták fel egy esetleges uniós törvénynek.
Francoise Le Bail a sajtótájékoztatón kifejtette: a 25 intézkedést javasló bizottsági dokumentum célja az uniós polgárok életének egyszerűsítése. Biztosítani kell például – mondta -, hogy két eltérő állampolgárságú ember összeházasodásakor egyszerűsödjön az ezzel kapcsolatos papírmunka. Elmondta, hogy az unióban a házasságok tíz százaléka “nemzetközi”, vagyis különböző állampolgárságúak a házastársak, 16 millió ilyen házasság van az EU-ban. Könnyíteni kell azoknak az uniós állampolgároknak az életét is, akik egy másik ország egyetemén tanulnak – tette hozzá.
A magyar EU-elnökség alatti informális miniszteri ülések sorát a múlt hét végén az Európa-ügyi miniszterek és államtitkárok tanácskozása nyitotta meg, hétfőn és kedden pedig a foglalkoztatásért felelős tisztségviselők tárgyaltak Gödöllőn. A bel- és igazságügyi miniszterek ülését a közlekedési, hírközlési és energiapolitikai ügyek tanácsa követi február elején.

mti, Felévidék Ma