Nem kerül már bíróság elé Vasil Biľak, a szocialista Csehszlovákia egyik legnagyobb hatalmú vezető politikusa azért, hogy 1968-ban négy társával együtt állítólag behívólevelet küldött a szovjet vezetőknek, akik erre hivatkozva indították el 1968 augusztusában a Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulását, letörve a “prágai tavasznak” nevezett reformfolyamatot.
A levél ügyének kivizsgálását és ezzel a Biľak elleni büntetőeljárást is felfüggesztette a szlovákiai speciális bíróság – közölte a Sme című pozsonyi napilap hétfőn. A bíróság ezt azzal magyarázta, hogy az ügyben már lehetetlen új fontos tanúkat kihallgatni. Biľak az egyetlen, aki a hírhedt levél öt aláírója közül még életben van. A szlovák rendőrség szóvivője megerősítette a lap értesülését. Vasil Biľak abban az időben a szlovákiai kommunista párt vezetője, első titkára volt. A csehszlovákiai kommunista párton belül a konzervatív szárny vezetőjének számított, amely ellenezte a pártvezető Alexander Dubček nevével fémjelzett reformfolyamatot.
A Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama – kivéve a Nicolae Ceausescu vezette Romániát – erősen bírálta a “prágai tavaszt”. Miután Leonyid Brezsnyev szovjet vezetőnek nem sikerült elérnie, hogy Dubčekék megváltoztassák politikájukat, Moszkva a katonai beavatkozás mellett döntött. A behívólevelet Biľak adta át a szovjeteknek augusztus elején Pozsonyban, a Varsói Szerződés országai vezetőinek találkozóján. A politikus erről emlékirataiban is megemlékezik.
A szovjetek több fontos dokumentumot is átadtak a csehszlovákoknak a rendszerváltás után, de a meghívó eredetije nem volt köztük. A levelet öt volt magas rangú csehszlovák kommunista politikus – Alois Indra, Drahomír Kolder, Oldřich Švestka, Antonín Kapek a Vasil Bilľk – írta alá. A korabeli kommunista propaganda Csehszlovákia megszállását “internacionalista segítségnyújtásnak” nevezte.
A behívólevél, illetve az 1968-as külföldi katonai beavatkozással kapcsolatos ügyeket “hazaárulás” címén két évtizede vizsgálják a cseh és a szlovák hatóságok, de eredménytelenül, bíróság elé eddig még senki sem került, mert a “hazaárulás” tényét senkinek sem sikerült bebizonyítania.
Vasil Biľak (93) jelenleg Pozsonyban él, súlyos beteg, és gyakorlatilag nem kommunikál a külvilággal. A most felfüggesztett büntetőeljárás vizsgálati anyaga több mint 23 ezer oldalt tesz ki. A volt politikus tagadja, hogy átadta volna a szovjeteknek az állítólagos behívólevelet. “Nem ismerhetek be olyasmit, amit nem tettem meg” – nyilatkozott a TASR szlovák hírügynökségnek még a kilencvenes évek második felében.

mti, Felvidék Ma