Révkomáromban, a Duna Menti Múzeum könyvtártermében (Nádor u. 8.) került sor január 14-én a K.ART.E – Komáromi Alkotóművészek Egyesülete tagkiállítására. A kiállítást Dr. Gaál Ida művészettörténész, kurátor nyitotta meg, az ő beszédéből idézünk a kiállításmegnyitó kapcsán. A kiállítás február 18-ig tekinthető meg.

Komárom város nemcsak történelmi hagyományokat hordoz, hanem meghatározó művészeti örökséget is, amely legmarkánsabban a 19. század végén és a 20. században bontakozott ki. Sőt, a múlt század első felében a szlovákiai magyar képzőművészet – Pozsony és Kassa mellett – egyik legjelentősebb központjává vált Harmos Károly komáromi festőművész pedagógiai és szervezői tevékenysége révén. Ő alapította, és hosszú évekig vezette a városban működő Jókai Egyesület Szépművészeti Osztályát is, amelynek céljai között szerepelt a komáromi művészek támogatása, a művészeti élet fejlesztése, fellendítése. Ezek a törekvések nem múltak el nyomtalanul, hiszen Komáromban és környékén ma is számos kitűnő művész él, és már sok évvel ezelőtt felmerült az igény egy olyan közösség, egyesület létrehozására, amely az itt élő alkotókat tömörítené.
Így alakult meg 2003 decemberében a K.ART.E, vagyis a Komáromi Alkotóművészek Egyesülete.
Az egyesület céljai között szerepel többek között a színvonalas közös szereplés, katalógusok kiadása, kiállítások megrendezése itthon és külföldön egyaránt. Tagjai között vannak grafikusok, festők, szobrászok, iparművészek, publicisták és művészettörténészek. (Bronislava Bočáneková mérnök, ipari formatervező – Őrsújfalu, Czafrangó Sylvia fotó- és festőművész, pedagógus – Gyulamajor, Darázs Rozália érem- és szobrászművész, pedagógus – Ógyalla, EsFekete Zoltán grafikus, pedagógus – Révkomárom, Farkas Veronika művészettörténész, a Limes Galéria igazgatója – Révkomárom, Gaál Ida művészettörténész, a Duna Menti Múzeum szakelőadója – Révkomárom, Goda Gabriella kerámikus, pedagógus – Révkomárom-Pozsony, Roman Greškovič restaurátor, festőművész – Révkomárom, Kocsis Ernő festőművész, nyugalmazott pedagógus – Révkomárom, Kopócs Tibor elnök, grafikus, festő- és zománcművész – Révkomárom, Kossa Beáta textil- és festőművész – Révkomárom-Prága, Németh Gyula publicista, fotográfus – Naszvad, Ölveczky Gábor tipográfus, grafikus – Komárom, Magdaléna Serbáková textil- és festőművész, pedagógus – Ógyalla, Juraj Svitek festőművész, fotográfus, pedagógus – Ógyalla, Szalai Dániel textil-, festőművész, tipográfus, pedagógus – Érsekújvár, Szilva József grafikus, festőművész, pedagógus – Révkomárom, Szkukálek Lajos festőművész – Violín.)
A K.ART.E fennállása óta számos itthoni és külföldi sikeres kiállítást rendezett, amellyel nemcsak a városunk hírnevét öregbítette, de bizonyítja az egyesület létjogosultságát, azt, hogy tevékenységüknek értelme van.

A kiállításmegnyitó képeit megtekinthetik Képgalériánkban

A jelen kiállításon 13 alkotóművész mutatja be munkáit, Művészi szempontból nagyon sokrétű a tárlat ’anyaga’, hiszen sokrétű maga az egyesület tagsága is. Több generáció tagjait öleli fel, akik más-más művészi elveket követve, különböző kifejező eszközöket alkalmaznak alkotásaikban. Nagyobb részt festményeket láthatunk e tárlaton, de képviselve van a szobrászat, a grafika, a kerámia, az iparművészet is. Bronislava Bočáneková hajóépítő mérnök formatervezett szép úszójárműveit láthatjuk, Czafrangó Sylvia expresszív színezetű virágcsendéletét, Darázs Rozália érmeit, plakettjeit, EsFekete Zoltán szívesen nyúl irodalmi és filozófiai témákhoz, Goda Gabriella kerámiából és üvegből készült igényes formatervezéssel használati tárgyakat, Kocsis Ernő kedvenc témája a táj ábrázolása expresszív színekkel, Kopócs Tibor a realizmusból indítva teszi festőivé kompozícióit, Kossa Beáta kerámiáit és absztrakt-realizmussal láttatja alkotásait, Ölveczky Gábor történelmi ihletésű kalligrafikus munkái láthatóak, Magda Serbáková absztrakt képein vonalak és színek játéka érvényesül, Juraj Svitek fotómontázsszerűen fogalmaz, Szalai Dániel erősen absztrahált, letisztult formákat ábrázol, Szilva József lírai hangulatú Madárnak lenni című figurális képe szerepel.

Felvidék Ma, -k-