Amikor a média hatalmáról beszélünk, legtöbbször olyan összefüggésben említjük, mint élesre töltött, közvéleményt befolyásoló fegyvert, amely képes szándékosan vagy akaratlanul, önmaga vagy más sugallatára  beskatulyázni politikusokat bizonyos keretek közé.

Orbán Viktor beskatulyázása  a szinte teljes szlovákiai sajtó által (beleértve a szlovákiai magyar napilapot is, és ebben az esetben nem  mellékes, hogy mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás) nem egy újkeletű dolog, bizonyos szlovák politikai körök hatására már az elsöprő győzelmét megelőzően megkongatták a vészharangot, hogy egy nacionalista, diktátori attitűdökre hajlamos politikus által irányított Fidesz lesz Magyarország kormányzó pártja. Arra azonban akkoriban még gondolni se mertek, hogy Európában teljesen  szokatlan, alkotmányos többségre tesz szert, sőt az önkormányzati választásokat is elsöprő főlénnyel nyeri meg. Amióta ez valósággá vált, teljesen természetesnek tűnik, hogy mindenki árgus szemmel figyeli minden mondatát, minden intézkedését, minden egyes törvénykezését. És  a féléves uniós elnökség alatt még intenzívebb lesz az  Orbán-figyelés. Tehát Orbán a nacionalista, Orbán a diktátor – ez az aktuális médiaskatulya, és mégis láss csodát:  az elkerülhetetlen megszorító intézkedések ellenére alig csökken a népszerűsége Magyarországon. Mert egy önbizalmát, önértékelését a béka alsó fertálya alatt tudó magyar nemzetnek (beleértve minket is) nyújt nemzetben gondolkodásával, frázismentes, konkrét nemzetstratégiájával felemelkedési esélyt. Nem engedi, hogy a multi- és bankhiénák tovább szipolyozzák és internacionalizálják az országot,   a könnyített honosítással, a kettős állampolgársági törvénnyel pedig  jogi keretet teremt a magyar nemzet újraegyesítéséhez, a minket ért történelmi sérelmek megkövetéséhez, a magyar nemzet erkölcsi és számbeli növekedéséhez.
Emlékezzünk  csak vissza  Gy. Fecó dicstelen komáromi szereplésére Ficóval szemben, aki kelet-európai gazdasági tigris szerepében díszelegve, közel 40 %-os választói bázist és egy nyelvtörvényt  maga mögött tudva, önbizalomtól duzzadva mennyire megalázta az európai kölcsönökért akkortájt rimánkodó, hazáját és gazdaságát lezüllesztő, szocialista-liberális választópolgárait nagyítóval kereső, szőnyeg alatt sunnyogó Gyurcsány Fecót. Decemberben viszont egy mosolygó, magabiztos magyar miniszterelnököt láthattunk Radičová oldalán a sajtótájékoztatón. Ezért (is) lett Orbán a nacionalista, meg azért is, mert rendezte a határon túli magyarság jogi viszonyát az anyaországgal, amit 2004-ben Gyurcsányék nagyon, de nagyon csúnyán elk…tak.  
És miért diktátor Orbán? Mert gyenge kézzel az aluljárók, a  vályogházak és a putrik lakosainak életét nem lehet megváltoztatni. Mert az előző korrupt, sunyi, közpénzeket gátlástalanul lenyúló vagy elherdáló kormányok  példáján nekibuzduló honi polgárok mentalitását, életszemlélet, erkölcsi kódexét erős kézzel kell megváltoztatni,  és egy erős, tisztességes, polgári Magyarországot kell megteremteni. A Széchenyi-terv tegnap bejelentett gazdasági felemelkedést és munkahelyteremtést szolgáló céljai  ehhez megfelelő alapul szolgálnak. Lehet viszont vitatni  a médiatörvény néhány kitételét, amely szerintem a 2002-ben elbukott választásokból való okulás következménye.  Elsősorban a sajtóra kivethető pénzbüntetések eltúlzott nagyságát és kivethetőségének módját, valamint a médiatanács eltúlzott jogkörének és „egyszínű” összetételének átgondolását érdemes  a megfontolás tárgyává tenni, és akkor  még az elfogultak számára is szűknek bizonyulhat az  a médiaskatulya, amelybe most beletuszkolták Orbánt.
(A Médiaskatulya II.-ben felvidéki skatulyázási folyamatokkal szeretnék foglalkozni.)

Száraz Dénes, Felvidék ma