A Pázmaneum Társulás felhívja a felvidéki magyar katolikus plébániákat és imaközösségeket, hogy csatlakozzanak a január 18-ára meghirdetett Nemzeti Imanaphoz. Ezen a napon, Árpád-házi Szent Margit ünnepén engeszteljünk a Felvidék különböző magyarlakta egyházközségeiben lélekben egybeforrva magyar nemzetünk lelki megújulásáért!
Kérjük az imaszándékhoz csatlakozó egyházközségeket, imacsoportokat, jelezzék, hol tartanak engesztelő szentmisét vagy imaórát a Nemzeti Imanapon! A csatlakozók névsorát és az engesztelő Imanapról beküldött beszámolókat honlapunkon folyamatosan közöljük – áll a felvidéki magyar katolikus szervezet felhívásában.
„Mi, akik kezdeményeztük a Nemzeti Imanap megtartását, úgy gondoljuk, hazánknak is nagy szüksége van arra, hogy legyenek emberek, akik odaállnak az Úr elé a népért. Nagy példánk ebben Árpád-házi Szent Margit, akinek áldozatos élete és buzgó imádsága sokban hozzájárult ahhoz, hogy a tatárjárás idején szétdúlt királyság vezetői kiengesztelődtek egymással, népe visszatért falvaiba és az ország újjáépült romjaiból. Látva hazánk leromlott erkölcsi állapotát, széthúzó közösségeit, mi is úgy imádkozunk, ahogy Jézus imádkozott az Örök Atyához irgalomért a keresztfán: “Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23.34) Ez a Nemzeti Imanap szíve és központja – olvasható többek között a szervezők felhívásában.
A Nemzeti Imanapra kiadott imádságok és bővebb információk megtalálhatóak a www.zarandok.hu, illetve a Szeretet földje honlapon.

Felvidék Ma