Január 27-én a szentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda adott otthont a Rákóczi Szövetség beíratási ösztöndíj átadásának. Ezt az egyszeri 10 000 Ft-os ösztöndíjat azok a nagycsaládos szülők kaphatják meg, akik magyar tanítási nyelvű alapiskolába íratják gyermeküket. Az átadáson a Rákóczi Szövetséget Dr. Halzl József és Csáky Csongor képviselte. Az alapiskola igazgatójának köszöntője majd diákjainak ünnepi műsora után, Halzl József beszédében kiemelte az anyanyelvi oktatás fontosságát, amely a felvidéki magyarság megmaradásának egyik nagyon fontos záloga. Külön kitért a közelgő népszámlálásra, amelynek eredménye nagyban befolyásolja majd nemzetrészünk jövőjét. Megkérte a jelenlevőket, hogy bátran merjék felvállalni magyarságukat, és ugyanerre ösztönözzék rokonságukat, ismerőseiket is. Megköszönte az egybegyűlteknek, hogy gyermekeik érdekeit szem előtt tartva helyesen döntöttek, és az anyanyelvi oktatást választották.

Halzl József beszédet tart

A beszéd után került sor az ösztöndíjak átadására. Szentpéteren kilenc szentpéteri, három perbetei és négy ógyallai család, míg ugyanezen a napon Madaron hat madari, egy hetényi és hat bátorkeszi család részesült ösztöndíj támogatásban.

Bukovszky János, Felvidék Ma