A bálszezon nem kíméli a parlamenti képviselőket sem, rengeteg meghívásnak kell ilyentájt eleget tenniük, sok farsangi bálnak a díszvendégei, előtáncosai. Nem minden bálba mennek szívesen, néha kénytelenek egy hétvégén kettőbe is ellátogatni, még jó, hogy az immunitás megvédi őket a szondáktól. De a hazait, a Tisztelt Ház bálját egyikük se hagyja ki.

Minden, még a legkisebb falusi bálban is bevett szokás, hogy az emberek árgus szemmel figyelik, ki kivel táncol, ki kivel beszélget sokat, és ebből már sejteni vélik a közeljövő párocskáit, vagy azt, hogy melyik házban nem mennek rendjén a dolgok. Nincs ez másképp a parlamentben sem! Már a nyitótánc önfeledt pillanatai után vagyunk régen, és szinte minden pártcsaládban akadak azóta gondok.   Itt van most például a kádéhááá egyik prominens személye, Andrej Ďurkovský, az  egykori tejhatalmú pozsonyi főpolgármester, aki a napokban táncolt ki pártjából, állítólag nem önszántából, hanem  megelőzve a kitáncoltatást. Sokáig filózott azon, melyik bálba menjen, mert állítólag tombolában és részesedésben is nagyon gazdag bált rendez ugyanazon a napon a fővárosi vízművek a Művelődési és Pihenőparkban, ahova szintén hivatalos. Végül a parlamenti farsang mellett döntött, mert itt hölgyválasz  (Radičová) lesz, és arra is érdemes odafigyelni, hogy mit ígérnek a baloldali asztalsor vendégei az immár független, de nem csapodár képviselőnek.
A bál másik figyelemreméltó   vendége Anna Belousovová, aki éppen csomagol a szönöszöben, mert állítólag ott már megvolt az utolsó tánca, és a napokban fogják őt  kikosarazni Slotáék. Egyelőre nincs helye egyik asztalnál sem. A nemzeti asztal foglalt, Slota két széken is ül, úgy néz ki, sehol sem látják őt szívesen, nem  mutatkoznak vele szívesen sem a táncparketten, sem az asztaloknál, pedig Anna asszony úgy vélte, most nagyon (ki)kapós lesz a bálban, hiszen  mind a baloldali, mind a jobboldali asztaltársaságoknál bőven van nemzeti szék. A csalódott Anna a bálba gyönyörű piros-fehér-kék árnyalatú estélyiben érkezett, és  arra szerette volna   rávenni a szervezőket, hogy az éjféli tüzijáték helyett rakjanak inkább tábortüzet a bálteremben.
A baloldali asztalsorokat teljes egészében a smeresek foglalták el. Sokan vannak, de rend és fegyelem! A táncpeketthez közeli legjobb asztalok mellett az árnyékkormány tagjai ülnek árnyékszékeiken, egyelőre még távolabb a hangadó zenekartól, a karnagytól, de érdekes megfigyelni Dzurindának  a túloldalról jól irányzottan feléjük küldött  kacsintásait, valamint a média szűnni nem akaró, megkülönböztetett figyelmét.
A jobboldal nem annyira egységes, kilógnak az asztalok, a székek össze-vissza, mintha nem is parlamenti bálban, hanem csak valamilyen buliban lennének a vendégek. Az egyszerű elsőbálos emberek provokálnak mindenkit, mint a falusi búcsúban, melyet megismételnek, ha nincs hulla. Kaliňákot Matovič kihívja a parlament mögé bunyózni, Belousovovát meg „egyszerűen“ leancsázva elzavarja, aki viszont nem rest lekeverni neki egy pofont… No, de hölgyeim és uraim, hol vagyunk?  Úgy néz ki, hogy Matovič többet ivott a kelleténél, mert azt is kijelentette, hogy a szlovákiai magyarok csak Duna mögött lehetnek magyar állampolgárok, felidézve azt a régi „liberális“ csasztuskát, hogy „Maďari za Dunaj“. A sasok tartják a távolságot, óvatosságból két szippantásnyira ülnek mindenkitől!
És merre vannak, hol ülnek a „mieink“? Már látom Bugár Bélát, akit most sokan megmosolyognak, és kissé kényelmetlenül is érzi magát. Azt hitte, jelmezbál lesz a parlamenti, és túlbuzgóságában megint szlovák népviseletbe öltözött. A mellette helyet foglaló Simonnak és Júdásnak pont azt meséli, hogy mennyire szemét mindenki, mert nem hívták meg őket Libádra, a felvidéki magyar bálba, és a Fidesz is állandóan  kikosarazza, legutóbb  úgy, hogy lefújta a budapesti  Opera-bált, meg  hogy az okések sem hajlandók körben táncolni gyorsat, és csak lassúznak két párban és egy pártban a parketten. Aztán felállnak, és eltűnnek a parlament színes forgatagában….
Lassan egy éve tart a bál….de lesz még ennek böjtje, mondogatják a kívülállók!

Száraz Dénes, Felvidék Ma