A szlovák-magyar hivatalos kormányfői csúcs, amely 12 év szünet után jött létre újra, s amelynek Szlovákia szempontjából egy igen fontos hozadéka is van, a magyar-szlovák gázvezeték összekötését szentesítő kormányközi szerződés, egy csepp derűt vagy változást sem okozott a szlovák politikai elemzői és sajtókörökben.

Bármily különös, ezen az eredményen még a legobjektívebbek átsiklanak, vagy kijelentik: kétoldalú kölcsönös érdek szülte. Hiába hangsúlyozta Iveta Radičová, hogy Szlovákia számára stratégiai fontosságú a kérdés azóta, hogy Oroszország a XXI. században kétszer is elzárta a gázcsapot, s egyszer komoly gondokat okozott a szlovák gazdaságnak… Kiemelten nagy sajtóvisszhangja van ezzel kapcsolatban a szélsőségesen nacionalista pártvezér, Ján Slota azon kijelentésének, hogy „ha a testvéri Oroszország ezt megtette, ki hiheti, hogy Magyarország nem ugyanerre fogja használni a vezetéket”. A szerződés megkötését épp csak megemlítik, legtöbbet a sajtó – és az újságírók által megszólaltatott szakértők, politikusok is – a magyar állampolgárságról beszélnek. Arról, hogy Radičová újra előhúzta azt a követelést, amit már a Fico-kormány is bevetett: államközi szerződés rendezze Szlovákia és Magyarország között, ki kaphat – kaphat-e? – s milyen feltételek mellett állampolgárságot a másik országban. Ennek kapcsán a liberális Sme külpolitikai szakújságírója, Peter Morvay epésen azt írja: tárgyalni lehet, ám senki nem számíthat arra, hogy Orbán Viktor megváltoztatja saját alapállását, pontosabban, hogy azzal homlokegyenest ellenkező tartalmú szerződést fog aláírni Szlovákiával. “Egy korrekt szerződés megkötése Szlovákiával a kettős állampolgárságról Orbántól két lényeges engedményt követelne, ami áthághatatlan akadálya lehet a hozzá hasonló autoriter politikus számára, aki sokat ad presztízsére és saját tévedhetetlenségének mítoszára. Először is be kellene ismernie, hogy a kettős állampolgárság nemcsak Magyarország belügye, amelyhez senkinek semmi köze, s ezért erről senkivel sem kell tárgyalni. Ez a leggyakoribb állítás és hazugság, amellyel Budapest a kettős állampolgárságot körülfonta. Ha ráadásul a szerződés kizárná a szomszédos államokban élő magyarok szavazati jogát, akkor az egész ügy értelmét vesztené a Fidesz számára – a kezdetektől fogva elsősorban az új hívek toborzása volt a cél.” Nagyjából ezt írja a Pravda is, amely nem liberális, inkább balra húz, és elvben nemzetibb elkötelezettségű is. Nemzeti kérdésében azonban minden gondolatolvasó-elemző ugyanazt a mintát kopírozza. Sokkal több szó esik az értékelésekben, a kommentárokban arról, hogy mit gondol magában Orbán Viktor és mit fog lépni egy-két hét vagy hónap múlva, mint arról, ami elhangzott.
A Kassa-Miskolc autóút magyar szakaszának megépítéséről még esik szó – említés szintjén -, arról sehol, hogy ezt akkor állították le, amikor kiderült, Szlovákia nem építi meg a ráeső részt, azaz a Kassa-Migléc szakaszt. Ezt ősszel az új közlekedési miniszter, Ján Fígeľ vette elő és tette időszerűvé, így Magyarországon is van értelme folytatni a munkát. Egy helyen talán említi a sajtó, hogy Orbán új Duna-hidat szeretne Komáromnál, de hogy 84, a szlovák-magyar határt átszelő közutat is javasol rendbe tenni – benne az Ipoly-hidakkal – arról a szlovák sajtóban egy szó sem esik. Helyette még a magyar médiatörvényt emlegetik. Nem teszik mellé természetesen, amit Iveta Radičová az Orbánnal tartott közös sajtótájékoztatón a szlovák médiatörvényről mondott: hogy tudniillik az is éles politikai vita tárgya volt, és hogy kormánya már megkezdte a munkát a hatályos szlovák jogszabály módosításán, antidemokratikus, szólásszabadságot sértő rendelkezéseinek kijavításán…
Mintha mindenki Ján Kubiš volt nagykövettel konzultált volna, aki a hnonline.sk-n „antidemokratikus, európai értékeket tagadó, szomszédjait lebecsülő, nyíltan nacionalista magyar kormányról” ír blogjában, mellyel előbb-utóbb Szlovákiának be kell szüntetnie kapcsolatait, s ki is adja a jelszót: „Állítsátok meg Orbánt!”.
Szóval: a Radičová-Orbán hivatalos kormányfői találkozó szlovák visszhangját áthatja az általános csalódottság. Az afeletti kiábrándultság, hogy megvalósult. 12 év nagy idő. Hozzá lehetett szokni, hogy ilyesmi nem létezik, nem kellett tényekre figyelni, ki-ki szabadon szárnyaltathatta fantáziáját s írhatott arról, mit forral a gonosz Budapest a sikeres szlovák nemzet ellen… Ha lesznek ilyen találkozók, vége az újságírói szabadságnak – ezért hát: vesszen Orbán, és éljen a szabad média!

 

Felvidék Ma, Gyurkovits Róza