Legtöbben a gondoktól és problémáktól mentes embert nevezi boldognak, vagyis azt, aki semmiben sem szenved hiányt. Ha ezt az érvelést végiggondoljuk, akkor kevés, vagy szinte senkit sem nevezhetünk boldognak, vagy ha igen, akkor egyedül az Istent tekinthetjük maradéktalanul boldognak. Talán ez az oka, hogy a görög mitológiában az isteneket boldognak ábrázolták. Ezzel szemben az Újszövetség csak kétszer nevezi boldognak az Istent (1Tim 1,11 illetve 6,15). A zsidó és a keresztény vallás tanítása szerint az ember számára a boldogság forrása az Istennel való rendezett kapcsolat, mely nem az ember erőfeszítésének az eredménye, hanem a boldogságot az Istentől kapjuk ajándékba. Ez az ajándék az ószövetségi szentírás legtöbb leírása szerint földies, a gazdagság, az egészség, a bőséges gyermekáldás, valamint a társadalmi elismertség, vagyis földi ajándékok teszik boldoggá az embert. Az Ószövetségi ember számára azonban ezek csak akkor következhetnek be, ha az ember engedelmeskedik Istennek, hűsége jutalmaként az Istentől ajándékba kapja ezeket. A zsoltárok könyvében találkozhatunk azzal a gondolattal, hogy függetlenül a földi következményektől az Istennel való közösség önmagában boldoggá teszi az embert. (Zsolt 1,1)
A boldogság legnagyobb próbája a szenvedés és Jób könyve egyértelműen elénk tárja, hogy a szenvedő ember nem képes boldog lenni. Az Újszövetségben a boldogság elválaszthatatlan Jézus személyétől (Lk.6,20). Csakhogy Jézus azonosítja magát az Úr szenvedő szolgájával, aki miközben beteljesíti fájdalmas küldetését, örömhírt hirdet a szomorkodóknak. Azt hirdeti, hogy az igazság miatt bántalmazottak Isten oltalma alá kerülnek, hogy a szegényeket Isten oltalmazza.
A boldogságmondások abszurdumnak tűnnek ezen ismeretek nélkül. Senki sem tudja elképzelni, hogy a szegény boldog, hogy a szomorúnak nem hiányzik valami, hogy akit üldöznek, annak ez jólesik. Ennek a boldogságfogalomnak a megértéséhez Krisztus központú gondolkodás szükségeltetik. Ha valaki nem értette meg, miben nyilvánul meg Isten királyi uralma, nem fogja sohasem megérteni, mitől boldog egy szegény ferences szerzetes, miért ad hálát a szenvedését a fogolykiváltó rend tagja és miért boldog az, aki böjtöl, vagy miért boldog az, akit az igazságért üldöznek. Talán keveset gondolunk arra, hogy egész életünk a boldogság elképzelésünk köré épül. Azt tesszük, és azt szerezzük meg, amelyről úgy gondoljuk, hogy boldoggá tesz bennünket. Igaz egész életünkben többször változtatjuk meg elképzelésünket a boldogságról. De az is megtörténik, hogy valaki megreked a boldogság elképzelés egy bizonyos fajtájánál. Léteznek infantilis boldogok, lerészegedett „boldogok”, kábítószer mámorba menekült „boldogok”. De ezekről a boldogságokról hamarosan kiderül nem tartósak, nem egészségesek, vagy nem igazán emberi boldogságok.
Talán érdemes egyszer végiggondolnunk, a mostani boldogságunknak milyen határai vannak, vagy meddig tarthat. S ha ez a boldogság, amelyet érzünk határtalan és elvehetetlen, akkor talán megtaláltuk az igazit. De addig, amíg ezt valami fenyegeti, addig bátran gyanakodhatunk, boldogság elképzelésünk még tökéletesítésre szorul.

Felvidék Ma, B.Gy.-VP