A Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság (SZMKT) március 4-én tartja első közgyűlését Dunaszerdahelyen, a Városháza nagy tanácstermében. A közgyűlésen, amelyet egy konferenciával kötnek össze a szervezők, a társaság feladatai és tervei kerülnek meghatározásra.

Az SZMKT története még 2009 novemberében kezdődött, amikor nyolc közgazdász elhatározta, hogy a felvidéki szakembereket tömörítő társaságot hoz létre, amely a nagy szakmai tekintélynek örvendő Magyar Közgazdasági Társaság partnerszervezete lenne, s a Romániai Magyar Közgazdász Társaság mintájára épülne, így is felhasználva az erdélyi kollégák immár húszéves tapasztalatait. Komáromban Pogány Erzsébet, a Harsányi János Szakkollégium által rendezett V. Szlovákiai Magyar Fiatal Közgazdász-találkozón jelentette be először a nagyközönség előtt a közgazdászok eme a szándékát. A helyszínválasztás szimbolikus volt, mert éppen az első ilyen komáromi közgazdász-találkozón vetődött fel még négy évvel korábban a társaság megalapításának ötlete. A szakemberek ugyanis úgy vélték, a rendszerváltozást követő húsz év során a szlovákiai magyar közgazdász-szakma annyira kiszélesedett, hogy egy ilyen társaság létrehozása nem csak a szakmai összefogást, hanem az utánpótlás támogatását, s a térségbeli magyar-magyar gazdasági együttműködést is elősegítheti.
Ezt követően a hírt több felvidéki és magyarországi médium is közölte, a www.gazdasag.sk-n, a Társaság honlapján pedig a felhívás egészen 2010.május 27-ig a címlap vezető híreként szerepelt. A következő hónapok a tagok toborozásával teltek, amely során igyekezetek a kezdeményezők egy szakmailag színvonalas konferencia keretén belül megtartani a társaság alakuló ülését. A munkát siker koronázta és 2010. május 27-én Somorján, “A Kárpát-medencei gazdasági tér – a régiófejlesztés forrásai” című konferencia során megalakult a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság.
A kezdeményezést a határokon átívelő gazdasági együttműködésről előadó szakemberek, s a Magyarországon, Erdélyben, Vajdaságban működő hasonló társaságok vezetői is nagy örömmel fogadták. A konferencián, amely egyben a társaság alakuló ülése is volt, egyébként 23 közgazdász belépési nyilatkozatának leadásával jelezte elkötelezettségét a társaság céljai iránt.
Ezt követően a bejegyzési folyamatok is sikeresen lezajlottak, és a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma június utolsó napján jegyezte be a társaságot, amely hivatalosan a Združenie maďarských ekonómov na Slovensku – Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság név alatt működik, székhelye Dunaszerdahelyen található, a Szent István tér 6. cím alatt.
Azóta folyamatosan bővült a taglétszám, s a közgazdászok most látták elérkezettnek az időt, hogy megrendezésre kerüljön a Társaság első közgyűlése, amelyet az alakuló üléshez hasonlóan egy konferenciával kötnek össze március 4-én, Dunaszerdahelyen, a Városháza nagy tanácstermében.
A konferencia programjának elején a megjelenteket köszönti:
Ing. Pogány Erzsébet, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság ügyvezetője,
Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere,
Czimbalmosné Molnár Éva, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, a felvidéki ügyek intézője,
Dr. Hámory Jenő, Külügyminisztérium, főosztályvezető-helyettes, Kereskedelempolitikai és Világgazdasági Főosztály: Külgazdasági prioritások a magyar külkapcsolatokban, tanulságok a két ország számára,
Dr. Halm Tamás, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára: A gazdasági növekedés ösztönzése és fejlesztések támogatása. Magyarország gazdaságpolitikájának új vonásai.
További előadók:
Lóránt Károly, közgazdász: Magyarország gazdaságpolitikai helyzete és az Új Széchenyi Terv
Ádám János Imre, Nemzetgazdasági Minisztérium, Külgazdasági Államtitkárság, Kárpát-medencei Térség Gazdaságfejlesztési Főosztály, referens: A Kárpát-medence Térség helye és szerepe az új magyar fejlesztéspolitikában
Tordai György, a Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. vezérigazgatója: A Corvinus Támogatásközvetítő és Tőkebefektetési Zrt. bemutatása
Farkas Iván, az SZMKT alapítója, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke: Szlovákia gazdasági helyzetének elemzése
Szabó Ingrid, a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese: A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karán folyó kutatások
Mihók Gábor, az SZMKT alapítója, régiófejlesztési szakember: Fejlesztési lehetőségek az ukrán-szlovák-magyar határ mentén
Beke Sándor, az SZMKT alapítója, okleveles könyvvizsgáló: Szlovákia gazdasága egy könyvvizsgáló szemével
Bauer Edit, Európai Parlamenti képviselő: Európa 2020 stratégia 

A konferenciát követően, a kora délutáni órákban kerül sor a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság első közgyűlésére.

Felvidék Ma,rp

A konferencia támogatói: Dunaszerdahely város, Szülőföld Alap, Corvinus Zrt, Szövetség a Közös Célokért