Február 10-11-én került sor az Európai Néppárt kibővített elnökségi ülésére Brüsszelben. A kétnapos elnökségi ülés keretén belül, pénteken Berényi József, az MKP elnöke az Európai Parlament épületében találkozott Wilfried Martensszel, az EPP elnökével is.

A találkozón szó volt az MKP politikai helyzetéről, illetve a helyhatósági választásokon elért eredményeiről is. Berényi tájékoztatta az EPP elnökét továbbá a felvidéki magyar közösség aktuális helyzetéről és a szlovákiai magyarokat érintő törvénykezésről. Elmondta, hogy a magyar Koalíció pártja számára továbbra is elfogadhatatlan a nyelvtörvényben a pénzügyi bírságok fennmaradása, valamint tolmácsolta azt a véleményt is, hogy a jelenlegi szlovák kormánykoalíció figyelmen kívül hagyja az ET és az EBESZ idevonatkozó ajánlásait. Ez a két Dzurinda-kormány idejében a nemzetiségi ügyekben nem így történt.  A kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovákiai törvényhozási fejlemények kapcsán Berényi kifejtette, ha az állampolgárságról szóló törvény márciusban előterjesztendő módosításának elfogadását a miniszterelnök asszony, Iveta Radičová nem köti bizalmi szavazáshoz, akkor kevés az esélye annak, hogy a törvény elfogadásra kerül.

Felvidék Ma