Sógor Csaba erdélyi néppárti európai parlamenti (EP) képviselő a magyar EU-elnökségről, Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő pedig a székelységről beszélt szerdán késő éjjel, az EP brüsszeli plenáris ülésének “egyperces felszólalásai” között.
“Számos elégedetlenkedő és méltatlankodó hangot hallottunk Magyarország soros elnöksége kapcsán. Érdekes, hogy ezek egyike sem a soros elnökség uniós programjára vonatkozott. Voltak, akik a médiatörvény kapcsán emelték fel a hangjukat. Az Európai Bizottság már meg is fogalmazta kifogásait, a magyar kormány pedig késznek mutatkozott a törvény módosítására” mondta Sógor Csaba.
Feltette a kérdést, “miért nem övezte ugyanilyen nemzetközi érdeklődés a Szlovákiában mai napig érvényben levő államnyelvtörvényt, amely továbbra is pénzbírsággal sújtja az anyanyelvhasználatot. A médiatörvény kapcsán az alapjogok érvényesülését féltő hangok miért nem aggódtak akkor, amikor a szlovákiai magyar kisebbség egyik legtermészetesebb emberi joga kérdőjeleződött meg”.
A képviselő utalt arra, hogy másokat az Európai Tanács épületében lefektetett óriásszőnyeg zavart, amelyen Magyarország 160 évvel ezelőtti térképe látható.
“Ez a térkép azt jelképezi, hogy egy erős Európa építését csak közös történelmünk, nemzeti értékeink ismerete és tisztelete révén valósíthatjuk meg” – jegyezte meg.
Szegedi Csanád felszólalásában sajnálattal emlékeztetett arra, hogy Románia elnöke a napokban ismételten kijelentette: nem támogatja a székely területi autonómiát.
“Szeretném, ha egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntenénk a pohárba itt az Európai Parlamentben, és kijelentenénk azt, hogy a székelységnek jár a területi önrendelkezés” – fogalmazott a képviselő. Szegedi szerint az önrendelkezés “nemzetközileg elismert kötelező jog”, és “tűrhetetlen az a kettős mérce, hogy az Európai Unió azt mondja, hogy bizonyos etnikumoknak jár az autonómia, másoknak nem. A baszkoknak, katalánoknak jár, a székelyeknek nem jár az autonómia. Ebből a logikából kifolyólag azt kell mondanom teljes meggyőződéssel, hogy nem európai az, aki a székelyek autonómiatörekvését nem támogatja” – mondta Szegedi Csanád.

mti, Felvidék Ma