egyetem

„Fókuszban a tehetséggondozás” címmel rendezi meg február 4-én a Debreceni Egyetem a környező országokban magyar nyelven felsőoktatást végző intézmények fórumát. Felvidéket az öt országból érkező előadók között Vančoné Kremmer Ildikó, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánhelyettese és Czibula Ádám, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke képviseli. A rendezvényen az egyetemek, főiskolák mellett minisztériumok, tudományos és egyéb szervezetek vesznek részt és írnak alá megállapodást a tehetséggondozásról. Az egyetemi napok keretén belül megrendezésre kerülő rendezvény pénteken 13 órától kezdődik az egyetem Aulájában (Egyetem tér, Főépület, II. emelet). A konferencia fővédnöke Pálinkás József, az MTA elnöke.

Felvidék Ma