A sót már az ókorban élelmiszerek tartósítására használták. Homérosz „isteninek nevezi a sót” melyet az áldozatoknál használtak. Sőt a nagy görög filozófus Platón is említi a sót. Rómából származik az a szokás, hogy sót tettek a csecsemők ajkára, hogy megóvja őket a veszedelemtől.
A régebbi keresztelési szertartásban szerepelt ez a mozzanat. A szír mítoszok szerint az emberek az istenektől tanulták el a só használatát. A Litván mítoszok úgy tudják, hogy a démonok undorodnak a sótól. Paracelsus a híres középkori alkimista és orvos a sót a megmaradás minőségének tartotta. Az „egy csipetnyi sóval” kifejezés értelme az volt, hogy a dolgot csak módjával kell csinálni. Az idősebb Plinius véleménye szerint az ellenmérget is meg kell sózni, hogy jobban hasson. Palesztinában bőséges só készletek voltak, ez az oka, hogy viszonylag sok helységnévben is megtalálható a só neve. A Holt-tenger déli partján só halmok sorakoztak, ahonnan nyerték a háztartásban használatos sót. Ezen a területen éltek később az Esszénusok. A sóhoz kapcsolódó képzet kétféle, egyrészt negatív, a terméketlenség a pusztulás képe kötődik hozzá. A sós pusztaság (Szof. 2,9) átkozottnak számított, .és ha egy várost véglegesen el akartak pusztítani, akkor a földjét bevetették sóval (Bir. 9,45).
Aki látta a Holt-tenger élőlényektől mentes vizét és azt hogy a partján sem sarjadnak növények, annak ezt nem kellett megmagyarázni. Másrészt a sót ízesítésre, tartósításra használták. Az áldozat bemutatásánál megsózták az ételt, sőt még az Úrnak szentelt illatszer is tartalmazott sót. Nem valószínű, hogy az áldozati húst akarták volna az Isten számára élvezhetővé tenni, inkább meg akarták óvni a bomlástól. A hűtőszekrény feltalálása előtt Magyarországon is mindenütt a sőt használták a hús tartósítására. A legtöbb országban a sóval való kereskedés királyi, állami monopólium volt. Hasonló a jelentése Izrael és Dávid között kötött só szövetségnek is (2Krón 13,5), melynek jelentése „örökké tart” vagyis nem romlik mg sohasem. Másutt is használták az ókori keleten a sót szövetségkötés alkalmából ilyenkor jelképes értelme a békére és a hűségre utalt.
Palesztinában is meghintették sóval az újszülött gyermeket, illetve sós vízzel mosták le, hogy megtisztítsák. (Ez 16,4). Európában a vendéget kenyérrel és sóval fogadták. Jézusnak a sóról mondott példázata mögött a sónak mind praktikus mind szimbolikus értelmét felfedezhetjük A „só ízét veszti” kifejezés számunkra meglehetősen furcsa. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy abban az időben, Palesztinában un. bányászott kősót használtak. Ez, ha vízzel vagy párás levegővel érintkezik, az kiolvasztja belőle a sót és megmarad benne a szennyező anyag, amely ízetlen és hasznavehetetlen. Ebből a hétköznapi tapasztalatból született szimbolikus jelentés egy emberi magatartás észrevétlen megváltozására utal.
A szimbolikus jelentés egyszerre utal a só szimbolikán keresztül az emberi személyiség eredendően értékes és romlatlan voltára,. De arra is, hogy ez szinte észrevétlenül tud megváltozni, elveszíteni romlatlanságát, és beteggé válni, vagy esetleg még veszélyessé is. A „ti vagytok a föld sója” kifejezés a keresztény emberekre utal, akiknek az a feladatuk, hogy egyrészt a világot mindenki számára élvezhetővé tegyék másrészt magukban őrizzék a világban pedig tartósítsák a romhatatlanságot. Ha megromlik a só, semmire sem alkalmas. Vagyis Jézus még a bűnös embernél is veszélyesebbnek ítélte a megromlott keresztényt, amely nem csak használhatatlan, hanem veszélyes is. Nem tartósít, hanem esetleg mérgez.
Ebből következik a sorsa is amit meg is jövendöl „eltapossák az emberek”. Úgy tűnik Jézus realista, számolt az evangélista, vagy a lelkipásztor, vagy az egyes keresztény ember személyiségének romlásával, ízetlenné válásával és ettől az állapottól a jövendő sorsunk bemutatásával igyekszik megóvni mindannyiunkat.
Felvidék Ma, Benyik György-Virtuális Plébánia
