Van sok fekete év a több mint 1100 esztendőt felölelő magyar krónikában. Ilyen 1241, 1526, 1849, 1918, amikor sorsdöntő csatákat, illetve háborúkat veszítettünk, voltak a fekete halált, a kolerát, vagy más járványokat hozó évek, a mongol-tatár támadás arányban talán több magyar halálát idézte elő, mint bármely más hadjárat, de a 20. századot, s vele annyi szép várost, annyi magyarlakta falut, annyi értékes embert 1944-ben veszítettük el végleg. Emellett a magyar név becsületén is akkora foltot hagyott, hogy azt – ma már jobban látható – még hősies és a világ csodálatát kiváltó 1956-os forradalmunk sem tudta eléggé lemosni.
Nem szükséges megismételni, mi történt 67 évvel ezelőtt. Illene jól tudnia minden magyarnak, hogy a náci Németország ekkor agressziót követett el hazánk ellen, csakúgy, mint a Szovjetunió 1956. október 23-án és november 4-én. A különbség az, hogy 1944-ben nem volt hősies ellenállás. 1956 sokezer áldozatot követelt. Gyászoljuk őket. Nemcsak a fegyverrel harcolókat, de mindenkit, aki megszenvedte az agresszió következményeit. A német megszállás (majd az október 15-i nyilas puccs) következménye viszont legalább 700 ezer magyar (közte fél millió magyar tudatú és érzelmű, zsidó származású honfitársunk) oktalan halála, a háború meghosszabbodása, hazánk kirablása és elpusztítása.
Persze nem egyforma a két halálnem, az ártatlan polgár gáz és tűz által történő elemésztése és egy hibás döntés következtében vívott háborúban elesni vagy halálhoz vezető fogságba esni, de a demográfiai és társadalmi következmény ugyanaz: a II. világháborúban a magyarság mintegy tizedrésze elpusztult. A vérveszteség aránytalanul jobban sújtotta Erdélyt, a Felvidéket és a Délvidéket, ahol ezzel a magyarok aránya is jelentősen csökkent.
Vannak még bőven tisztázandó részletek, az áldozatok pontos számától addig, hogy Horthynak vissza kellett volna-e vonulnia kormányzói posztjáról, hogy meg tudta volna-e akadályozni, le tudta volna-e állítani a zsidók deportálását 1944 nyara előtt. Hogy miért hiúsult meg az október 15-i fegyverszünet, hogyan árulhatta el a Legfőbb Hadúrt annyi tisztje? A történet fő elemei azonban vitathatatlanok: 1944. március 19-vel Magyarország szuverenitása megszűnt, ezután szörnyű bűnöket követtek el idegenek és magyarok magyarok ellen. Az 1945-47-es bátor demokratikus kísérlet után 42 évi kommunista diktatúra pedig újabb szenvedéseket és gazdasági veszteségeket okozott. 21 éve a 44-ben kezdődött tragikus időszak véget ért, azóta a magunk urai vagyunk, sorsunkért nem hibáztathatjuk Sztambult, Bécset, Berlint vagy Moszkvát. Éljünk jobban a szabadsággal!
Jeszenszky Géza
Felvidék Ma
