27886

Az EurActiv Facebook-oldalán online-beszélgetésre került sor a Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti képviselőjével, Bauer Edittel. A kérdések elsősorban a közös Európa jövőjére vonatkoztak, de Szlovákia európai megítélése is szóba került.

Arra a kérdésre, hogy miként jellemezné Szlovákia megítélést Brüsszelben Robert Fico, illetve Iveta Radičová kormányzása idejében, bauer Edit azt felelte, hogy Robert Fico kormányának megítélésében elsősorban annak koalíciós partnere játszott problémás szerepet, valamint az olyan történések, mint pl. az ún faliújság-tender, de a nyelvtörvény is. Iveta Radičová kormányzását nagy megelégedettség fogadta, bár a görög-kölcsönnek kapcsolatban tett lépéseit nem fogadták megértéssel.
Sokat foglalkoztatott kérdés, a nyugdíjkorhatár harmonizációja az EU-tagországokban. Bauer Edit szerint itt fontos szerepet játszik az, hogy az EU-tagországokban az átlagéletkor nyolc évnyi különbséget is mutat. Ugyancsak nagy eltérések vannak a tagországok nyugdíjrendszereiben is, amelyek nem teszik egyelőre lehetővé az egységes nyugdíjkorhatár bevezetését.
A fórum résztvevői az európai munka- és tanulási lehetőségekről érdeklődtek, valamint a tagországokban tapasztalható, elsősorban nőket érintő diszkriminatív intézkedésekről érdeklődtek.
* * *
Bauer Edit 2004-ben és 2009-ben is az MKP színeiben jutott az Európai Parlamentbe. A legaktívabb képviselők között tartják számon. Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Bizottságának, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának tagja, és az Állampolgári Jogok, Bel – és Igazságügyi Bizottság póttagja.