28193

A kassai önkormányzatban szétforgácsolódott a jobboldali együttműködés. Az SDKÚ-DS képviselői úgy döntöttek, elhagyják a KDH-val és az MKP-val közösen alakított klubot, és önálló frakción belül politizálnak a jövőben. A történésekről Filipko József, az MKP járási elnöke tájékoztatott bennünket.

Az SDKÚ-DS azzal indokolta döntését, hogy így “olvashatóbbá és átláthatóbbá” válik majd politizálásuk, a valóságban azonban a jobboldal már hónapok óta nem lép fel egységesen a Smer- HZDS koalícióval szemben.
Az erőviszonyokat illetően Kassán eddig is bonyulult volt a helyzet. A város élén a Smer-es Richard Raši főpolgármester áll, az 50 tagú képviselőtestületbe a baloldalnak (Smer, HZDS – 19 mandátum) és a jobboldalnak (SDKÚ, KDH, MKP, EDS – 20 képviselő) sincs többsége, így a 11 független képviselő a mérleg nyelvének hálás szerepét élvezheti. A Smer gyakran megszólítja őket javaslatainak támogatása érdekében, amiért cserébe különböző juttatásokat, tisztségeket kapnak, és ezek a város költségvetését is terhelik. Ám arra is volt több példa, hogy nem a függetlenek, hanem az SDKÚ-képviselők támogatásával ment át egy-egy Smer-es javaslat, ellenben nem támogatták a szövetséges partnernek számító Kereszténydemokrata Mozgalom beterjesztéseit. A KDH viszont Kassa északi városrésze önkormányzatában lépett fel közösen a Smer-rel az SDKÚ-val szemben…
A Magyar Koalíció Pártjának két képviselője van Kassa város önkormányzatában. “A KDH és az SDKÚ közötti viták eddig is gyengítették a jobboldal erejét. A közös klub felbomlásával tovább gyengülünk” – mondta portálunknak Filipkó József önkormányzati képviselő, aki a helyzet javulása érdekében tárgyalni kíván a KDH, illetve az SDKÚ kassai elnökével is.
A városi hivatal arrogáns városvezetése közben tovább folytatódik. Ez egyébként már rögtön a tavalyi novemberi helyhatósági választásokat követően elkezdődött. Az állatkert igazgatóján kívül már minden más városi intézmény vezetőjét lecserélték (többnyire pályázatok kiírása nélkül), és ezek során sem volt egységes a jobboldali pártok szavazása.
A kassai cívódások természetesen nem kedveznek a város magyarsága érdekképviseletének sem. Kassán – a városrészek önkormányzati testületeit is nézve – összességében 11 önkormányzati képviselői mandátuma van az MKP-nak. Filipko szerint “a helyi magyarok, romák és más nemzetiségek képviselete egyre nehezebb feladat, hiszen a jelenlegi SMER-es városvezetés számára nem mi vagyunk a partnerek, mégha más magyar képviselet nincs is a városban. Partneri viszonyt ugyan mi sem akarunk e párttal, befolyásos ellenzéki szerepet szeretnénk betölteni, hogy javaslataink beépüljenek a város életét alakító döntésekbe”.