koalicio2010

A pénz lesz a fő téma a kormánykoalíciós pártvezetők mai ülésén. Elsősorban az iparosok és önfoglalkoztatók járulékterheinek emelésében kellene közös álláspontra jutnia a pártoknak, mivel hetek óta folyik a huzavona. A KDH és a Most-Híd nem akarja járulékterheik növelését, Ivan Mikloš (SDKÚ-DS) pénzügyminiszter viszont ragaszkodik hozzá.

A délutáni megbeszélés előtt az ún. szakértők is találkoznak, s ezt követően derül majd ki, a kisvállalkozók, önfoglalkoztatók és iparosok fogják-e viselni az alkalmazottaknál tervezett járulékcsökkentés terheit.

Megkezdődik az egyeztetés a pártok közt arról is, mire fordítsák a privatizációs bevételeket a hőszolgáltatók eladását követően. A magánosítás kész tény, a befolyt pénzt viszont a kereszténydemokraták az egészségügyre, a kórházak addósságainak csökkentésére szeretnék fordítani, ám mivel a kormány már korábban eldöntötte, hogy a közkiadások mérlegének javítására, illetve a nyugdíjrendszer hiányának fedezetére szánja a befolyt összeget, éles vita várható.

A Szabadság és Szolidaritás pártjának elnöke, Richard Sulík ma mutatja be partnereinek pártja jelöltjét a Nemzetbiztonsági Hivatal élére. Róla egyelőre csak annyi szivárgott ki, hogy párton kívüli és szakember. Hogy mit szól majd hozzá a kormányfő, Iveta Radičová és a többi pártelnök, estére kiderülhet. Sulíkék az adatvédelmi biztost is le akarják cserélni, állítólag erre a posztra is van jelöltjük. Hogy ma előállnak-e vele, nem tudni. Ahogyan azt sem, hogy a Most-Híd a kisebbségi nyelvtörvény parlamenti vitája után és a holnapi szavazás előtt akar-e még koalíciós szinten is foglalkozni a jogszabály sorsával, melyről a hét végén egyes képviselői úgy nyilatkoztak: további engedményekre már nem látnak lehetőséget, viszont a pártelnök, Bugár Béla egyértelművé tette, hogy az a második olvasatban még átírható. Kérdés, kifejti-e a koalíciós tanácson, hogy meddig terjednek az átírhatóság határai.

{iarelatednews articleid=”27888″}