Ötven évvel ezelőtt tűnt fel a magyar zenei életben a Metró együttes frontembereként. Ma is színpadon áll, népszerűsége töretlen, koncertjeit rendre telt ház előtt tartja. Így volt ez ezen a héten, csütörtökön Dunaszerdahelyen is. Sztevanovity Zoránt közvetlenül a Csallóköz fővárosában tartott koncertje előtt kérdeztük.
A koncertet szervező Eló-Koncert vezetőjétől tudom, már napokkal ezelőtt minden jegy elkelt, a közönség számára pótszékeket is kihelyeznek…
– Természetesen nagyon örülök ennek, és mindig szívesen jövök Dunaszerdahelyre. Úgy gondolom, bármilyen előadóművész vagy színpadon szereplő személy számára nem lehet nagyobb elismerés, öröm annál, hogy teltházas közönség előtt lép fel.
Van alapvető eltérés magyarországi és határon túli koncertek között?
– A színpadi fellépések között természetesen nincs. A közönség soraiból érkező visszajelzések pedig különböznek Magyarország viszonylatában is. Szerencsére ma már úgy jöhetünk ide, hogy szinte észre sem vesszük az államhatárt.
Milyen szempontok szerint választja ki a koncert dalait. Mennyiben különbözik ez a koncertturné a korábbiaktól, és elhangzanak-e új dalok?
– Mivel újra és újra érkezünk, igyekszünk mindig más és más műsort hozni. Abban biztos lehet a közönség, hogy mást hall majd, mint legutóbb. Azért is időszerű a kérdés, mert éppen most készülünk – öt esztendő után – egy új lemezre. Presser Gábor és Dusán már írják a dalokat, az album valamikor az ősz folyamán jelenik meg. Az új dalok még nincsenek „annyira készen”, hogy azokat közönség előtt előadhassuk. De szerencsére, van miből válogatni. Körülbelül 260 olyan dalom van, amelyek különböző lemezekre felkerültek. Ezekből több mint százat az évek folyamán koncerteken is játszottam. A „színpadképes” repertoárból most 20-23 fog megszólalni. Tehát nem nehéz annak az igénynek megfelelnünk, hogy minden koncert más és más legyen. Tény, hogy van 6–8 olyan dal, amely úgymond kihagyhatatlan, a közönség várja őket, de a többit mindig alapos mérlegelés után választjuk ki.
Vannak olyan dalok, amik végigkísérik az ember életét. És ezek ugyanazt nyújtják ma is, mint több évtizeddel ezelőtt. Mitől lettek örökzöldek?
– Az ember úgy éli a világot, hogy megjelennek az életében az olyan tényezők, mint a szerelem, a munka, a házasság stb. Amióta a világ a világ, ez így volt. Olvastam Cicero ókori filozófus gondolatmeneteit, és meglepő pontossággal stimmelnek a 20-21 századi gondolkodásra is! Ezért is szokták mondani, hogy a görögök óta nincs igazán új a nap alatt… Hát miért ne lenne ez érvényes az olyan dalokra, versekre, amelyek mindenkit érintő dolgokról szólnak, amelyek attól függetlenül hatnak, hogy most éppen milyen stílus van divatban. Úgy hiszem, ha a mindannyiunkat foglalkoztató témákat emberi oldalról közelítjük meg, – és Dusán ehhez nagyon ért –, akkor mindig lesz ez iránt érdeklődés. Ha az ember nem a divat szerint próbál érvényesülni, hanem a saját értékítélete szerint cselekszik, akkor jó esély van arra, hogy dalai tovább éljenek, mint az aktuális divatot követő szerzemények.
Mi motiválja, mi hajtja előre?
– Jó dolog az életemben, hogy számomra a szórakozás ugyanaz, mint a munkám. Vagy úgyis fogalmazhatok, hogy a hobbim a hivatásom. Nagyon szeretek zenélni, társaimmal mindig alig várjuk, hogy elinduljanak a turnék. A színpad komoly örömforrás a számomra, és minden más is, ami a zenével kapcsolatos. Még csak fel sem merül bennem, hogy ez fárasztó, unalmas vagy hogy azon gondolkodjam, meddig folytassam. De nagyon sok más zenész példája is ezt mutatja. A korosztályomhoz tartozó külföldi világsztárok példája mutatja, hogy ez már régen nem az anyagiakról szól. Vannak közülük olyanok is, akik saját szigetükön élnek, ám ennek ellenére folyamatosan zenélnek. Ez egy létforma, a szó klasszikus értelmében
A rendszerváltozás után mintha növekedett volna a könnyűzenének az ázsiója, – ha egyáltalán helyénvaló a zenét komoly- és könnyűzenére kategorizálni. De tény, hogy a Kossuth-díjasok körében is egyre többen vannak a műfaj képviselői, ahogy Ön is közéjük tartozik…
– Ezt én is így látom. Valószínűleg ez nem csak a rendszerváltozással függ össze, hanem azzal is, hogy már jó ideje létezik ez a műfaj. Amikor a 60-as években berobbant, felborított szinte mindent. Amikor megjelent a Beatles, bármennyire is népszerűek voltak, sokan felkapták a fejüket: mi ez a borzasztó vad zene?! Mégis, aránylag rövid idő alatt lovaggá ütötte őket az angol királynő. Nagy változáson ment át a társadalmi megítélés. Nálunk is volt egy folyamat, a rendszerváltás miatt kicsit szabadabban kezdtünk gondolkodni, a megítélésünk is változott. És itt már nem az állami verdiktet kell figyelembe venni. Csatát nyert a műfaj, elfogadtatta magát, egy olyan része a kultúrának, mely borzasztóan nagy tömegeket érint. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy hányan hallgatják ezt a zenét, hány embernek jelent vigaszt vagy derűt, nagyon sokan tudnak ezzel olyan érzelmi visszahatást kapni, melyek talán egy adott helyzetben őket igazolják. A klasszikus zenénél sokkal jobban beívódott a hétköznapjainkba.
Mi az életében az a legmeghatározóbb érték, ami előre vitte, lendületet adott?
– Nekem nagyon fontos volt mindig a hitelesség. Azaz, ne legyek se több, se kevesebb annál, ami vagyok, amit képviselek. Azt hiszem, ezt a szerzőimről is elmondhatom. Nem akarok szerepet játszani, vagy többnek mutatkozni annál, amit igazából gondol magáról az ember. A másik fontos dolog, hogy csak a munkát szabad komolyan venni, a sikert nem, mert az jön-megy. Az embernek abba kell maximálisan beletemetkezni, amit szeret csinálni.
Az interjút Zorán a Felvidék.ma portálnak és a Pátria Rádiónak adta.
Oriskó Norbert, Felvidék.ma
