reformatus08-300

Szlovákiai Református Keresztyén Egyház zsinata VIII. ülésszakának 4. ülésén az elmúlt hétvégén, Hanván hozott döntése alapján fenntartásokkal élve kíván csatlakozni az azonos kálvinista hiten és hitvallásokon, történelmi múlton és liturgiai nyelven alapuló, regionális, határon átnyúló egyházi közösséghez.

Ehhez korábban, 2009. május 22-én már csatlakozott a magyarországi, kárpátaljai, szerbiai, szlovéniai egyház és a két erdélyi magyar református egyházkerület. A regionális szerveződés neve Magyar Református Egyház. A név sok félreértést okoz. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a zsinati döntéssel nem a Magyarországi Református Egyházhoz kíván csatlakozni.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyházmegyéinek – világi és egyházi – választott küldötteiből álló zsinat a jóváhagyott napirendi pontok szerint kezdte meg az ülést. Előtte a két szlovák egyházmegye képviselői olyan javaslatot terjesztettek be, mely szerint vegyék le a programpontok közül a Magyar Református Egyházhoz fenntartással történő csatlakozást. A zsinat többségi szavazattal elutasította ezt az indítványt, valamint azt is, hogy ezzel a ponttal a zsinat ülésének elején, a püspöki jelentés után foglalkozzanak.
A zsinaton jelentés hangzott el a Diakóniai Központ működéséről. A küldöttek elfogadták az egyes egyházi szertartások végzésének feltételeiről szóló törvényt, módosították a lelkészképesítő bizottság szervezeti és működési szabályzatát és támogatták három egyházközség a szlovák egyházmegyébe való átlépési kérelmét.
A legnagyobb vitát a Magyar Református Egyházhoz fenntartással való csatlakozása váltotta ki, amit a zsinat többségi szavazattal jóváhagyott. A szavazás eredménye után a döntés elleni tiltakozásul a két szlovák egyházmegye képviselői, Marián Hamari püspökhelyettes vezetésével elhagyta a zsinat ülését.
A zsinat által kiadott közlemény szerint a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház fenntartással kíván csatlakozni az azonos kálvinista hiten és hitvallásokon, történelmi múlton és liturgiai nyelven alapuló, regionális, határon átnyúló egyházi közösséghez, szavatolva és védve a szlovák reformátusok jogait. A döntés szem előtt tartja a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egységének megőrzését.
A két szlovák egyházmegye vezetése még a zsinat előtt kiadott egy közös állásfoglalást, mely szerint nincs oka a Magyar Református Egyházhoz való csatlakozásnak. Az állásfoglalásuk nem különbözteti meg a Magyarországi Református Egyházat a kálvinista hiten alapuló, regionális, határon átnyúló egyházi közösségtől, annak ugyanis a neve Magyar Református Egyház. Ez téveszthette meg őket. Állításuk szerint, bár a döntés “létüket érinti”, arról velük senki nem konzultált. Attól is tartanak, hogy ebből politikai probléma lehet, mert “nagymagyar kezdeményezésről” van szó. Úgy vélik, mivel az egyházat a szlovák állam anyagilag támogatja, lehet, hogy ezt a támogatást, illetve az egyház bejegyzését át kell értékelni.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke a zsinat döntése után nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban. Korábban viszont elmondta, hogy “a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szervezeti egységként csatlakozik ugyan a Magyar Református Egyházhoz, de tiszteletben tartva a nemzeti érzések egyenrangúságát és méltóságát, a két szlovák ajkú egyházmegye tekintetében a csatlakozás nem létezésének fikciós állapotát tartjuk fenn. Ez azt jelenti, hogy a két szlovák egyházmegye és a Magyar Református Egyház között kétoldalú semlegesség jön létre, vagyis a közös alkotmány egyes rendelkezéseinek jogi hatálya nem terjedne ki a két szlovák ajkú egyházmegyére.”
A 2001-es népszámlálás eredménye alapján a 109 735 vallották magukat reformátusnak. A kilenc egyházmegyéből hét magyar, kettő pedig szlovák.
A zsinat döntést még a Magyar Református Egyház júniusban, Temesváron ülésező Generális Konventjének is jóvá kell jóváhagynia.

Felvidék.ma, Reformata