szlovak-parlament02

Sem a Smer-SD, sem Igor Matovič képviselő állampolgársági törvénymódosító javaslata nem került napirendre, mivel a házelnök, Richard Sulík érvényre juttatta a házszabályt, így a múlt hónapi sikertelen szavazást követően fél év múlva foglalkoznak majd vele.

Ugyanilyen okból nem tárgyal a plénum az általános forgalmi adó 19 százalékra csökkentéséről, illetve a bankadó bevezetéséről, melyet szintén a Smer-SD terjesztett elő. Nem járt sikerrel az érintettek igyekezete, hogy szóbeli javaslatra napirendre tűzessék a témákat. Cserébe Ľubomír Jahnátek (Smer-SD) a koalíció hálózati felügyeletről szóló törvénymódosítását akarta levetetni napirendről, mert ezt februárban elvetette már a plénum, s azóta sem telt el a féléves türelmi idő, ám nem járt sikerrel, pedig Igor Matovič és Radoslav Procházka (KDH) is támogatta javaslatát, sőt az alkotmányjogi bizottság is osztotta véleményét.
A napirendi szavazást követően Radoslav Procházka beterjesztette a főügyész-választási javaslatot, a Tisztelt Ház pedig döntött, hogy 17 órától lesz a titkos szavazás. 16.15-től a házelnök szünetet rendelt el, mely alatt az ellenzéki frakciók ellenőrizhetik, hogy minden hibátlanul elő van készítve a titkos szavazáshoz. Robert Kaliňák (Smer-SD) még azt kérte, hogy a képviselők a szavazás alkalmával elektronikus kommunikációs eszközöket vagy mobiltelefont se vihessenek be a szavazóhelyiségbe.
A plénum most az államfő által újratárgyalásra visszaadott törvényekről vitázik. A házszabály-módosítás kapcsán Robert Fico (Smer-SD) keményen ostorozta, hogy a parlament megszünteti a titkos szavazást személyzeti kérdésekben, elsősorban Iveta Radičová kormányfőt és a koalíció eddig főügyészjelöltjét, Jozef Čentéšt, aki a mai megmérettetésből visszalépett. A plénum újratárgyalta az üzletláncok kereskedelem-politikáját korlátozó törvény megszüntetését, s az államfő észrevételeinek elfogadásával annak újbóli megszavazását javasolja a plénumnak a gesztorbizottság.
A polgármesterek fizetéscsökkentéséről szóló, újratárgyalásra visszautalt törvény elvetése érdekében az önkormányzati érdekvédelmi szervezetek is lobbiztak a parlamentben, annak elvetését kérve. Az önkormányzati szakbizottság azt javasolta a plénumnak, hogy az államfő észrevételeivel együtt szavazza meg újra a törvényt. Ez a fizetések csökkentésére adandó átmeneti időt terjeszti ki. Vita a törvényekhez nem volt. A plénum este szavazott róluk, s mindegyiket ismételten elfogadta, megtörve így az elnöki vétót.

Vannak érdekes napirendi pontok is a 18. ülés programján.
Marek Maďarič és Róbert Madej, a Smer-SD képviselői kettős alkotmánymódosítási javaslattal álltak ma a szlovák törvényhozás elé. A hatályos alaptörvény 11. cikkelyébe bekerülne: „A Szlovák Köztársaság az egyéni jogokat és szabadságjogokat garantálja.”. A 34. cikkely 3. bekezdésének végre pedig az, hogy: „A Szlovák Köztársaság a nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek csak az egyéni joggyakorlásának elvét ismeri el.”.
Igor Matovič (független) a parlamenti képviselők számát csökkentené 79-re. Azon az elven, hogy minden szlovákiai járásnak elég egy-egy képviselő. Matovič és az Egyszerű Emberek szerint a 150 fős törvényhozás fele úgy sem dolgozik, nem végez semmilyen munkát. Matovičék még azt is kiszámolták, mennyit takaríthatna meg ilyen formán az ország.
„Érdekes” törvénymódosítást kezdeményez Ľudovít Kaník, Štefan Kužma, Zoltán Horváth (SDKÚ-DS) és Kamil Krnáč (SaS). Az emelt szintű gyermekgondozási segélyt vonnák meg vele olyan szülőktől, akiknek egyike sem fizetett táppénzbiztosítást a gyermek születését megelőző négy éven keresztül. A jelenlegi 190 euró felére lennének csak jogosultak, s ugyanígy csak a gyermekágyi segély 50 százalékát kapnák meg. Kivételt ez alól a rendelkezés alól azok kapnának, akik e négy éves visszamenőleges határidőben még iskolába jártak, egyetemen, főiskolán vagy középiskolában tanultak, illetve ez alatt az idő alatt váltak friss végzősökké.