zajac_peter

A Polgári Konzervatív Párt (OKS) véleményezte, és javaslataikkal kiegészítve visszaküldte a Most-Híd pártnak az új együttműködési szerződés tervezetét. Egyelőre nem tudják, hogyan viselkednek, ha a partnerük ezeket figyelmen kívül hagyja.

Az új Aegyüttműködési szerződés már tartalmazza, hogy a párt, amely a Most-Híd parlamenti képviselői klubjának tagja, rendszeresen képviselteti majd magát a Koalíciós Tanács ülésein.

Az új szerződéstervezetet még áprilisban küldte meg partnerének a Most-Híd párt. Peter Zajac az OKS elnöke a javaslatukkal kapcsolatban kifejtette, hogy az eddigi jelenlétük komplikált volt, „inkább obstrukciós alapon működött, ezért mi az új szerződésben rendszeres részvételt javasolunk”,- erősítette meg egyik sarkalatos módosító javaslatukat a Sita hírügynökségnek.
Az új szerződéstervezetet a Most-Híd dolgozta ki, és az eredeti javaslat arról szólt, hogy a Polgári Konzervatív Párt képviselői csak abban az esetben vesznek részt a Koalíciós Tanács ülésén, ha a parlamentben kerülő törvényjavaslattal kapcsolatban más álláspontot képviselnek, mint a partnerük, a Most-Híd. „Már nem csak arról van szó, hogy vitás törvények esetén fejtsük ki a véleményünket, mi a Koalíciós Tanácson jelenlétünkkel szeretnénk minden törvénykezési folyamatot kedvezően befolyásolni”,- nyilatkozta. Ezzel a véleményükkel érveltek a mai közös találkozójukon is, amikor a Most-Híd elnökével, Bugár Bélával és a parlamenti frakciójának elnökével, Solymos Lászlóval találkoztak. Lehetségesnek tartotta továbbá, hogy ez a megállapodás nemcsak a Most-Híd és az OKS képviselőinek közös ülésére vonatkozik, hanem valamennyi párt részvételével összehívott Koalíciós Tanács üléseire is, ahol közös megegyezés szükséges. Az OKS által átdolgozott együttműködési tervezet több pontban különbözik a Most-Híd párt által kidolgozott eredeti javaslattól. Arra a kérdésre, hogyan fog viselkedi a Polgári Konzervatív Párt abban az esetben, ha a Most-Híd nem fogadja el a módosító javaslataikat, – Peter Zajac, a párt elnöke egyelőre nem válaszolt. „Nem szeretnénk az események elé futni, megvárjuk a végső választ” – nyilatkozta a Sita hírühynökségnek.

Bugár Béla kijelentette, hogy a javasolt módosításokról, és az egész tervezetről a párt jövő héten fog tárgyalni. A téma tárgyalásának, és a szerződés aláírásának pontos dátumáról még nem tudott nyilatkozni. Csak annyit árult el, hogy a szerződés életbelépése nem kötődik majd az aláírás időpontjához.

Felvidék.ma, dg