28960

Rimaszombatban, a Három Rózsa Kávéház kapualjában június 7-én délután került sor a “Fénnyel írva” – a Gömöri Fotóklub Galériájának – megnyitójára.

Benedek László, a fotóklub elnöke szerint legnagyobb gondjuk az volt, hogy a számtalan meghívásnak eleget téve -Szlovákiában és más környező országokban- tárlati szinten nem tudták viszonozni. Vaskői Károly a Három Rózsa kávéház tulajdonosa örömmel adott otthont a kezdeményezésnek, hisz eddig számtalan kulturális helyként szolgáló kávéház így még több vendéget csalogat.

Ezzel a kiállítással a gömöri fotósok elődeik előtt tisztelegnek. Andrássy László, Reif Emil, Wichner és még sokan mások , akiknek képeiről a huszadik század első felének Rimaszombatja és őseink köszöntenek vissza a mintegy harmincöt nagyméretű fotóról. Ezeket a képeket Szőke Attila, a fotóklub egyik tagja készítette elő a galéria megnyitójára. Itt a tárlatok cserélődni fognak, s a partnerszervezetek fotókiállításait is tudják fogadni nyilatkozta Benedek László, a fotóklub elnöke. A megnyitó első látogatói között volt Šimko József polgármester és Rigó László alpolgármester is.