birosag01

Az Alkotmánybíróság elfogadta Ladislav Tichý helyettes főügyész beadványát, melyben megtámadta a parlament házszabály-módosítását, amely a titkos főügyészválasztást nyíltra változtatta.

A testület döntése értelmében a főügyészválasztásra csak a bíróság végleges döntésének megszületése után kerülhet sor. Az alkotmánybírák egyidejűleg felfüggesztették a házszabály vonatkozó rendelkezéseinek hatályát – tájékoztatott az Alkotmánybíróság szóvivője. Így akadály gördült a péntekre tervezett nyílt főügyészváltás elé.

Richard Sulík egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy június 17-én megtartják-e a nyilvános főügyészváltás céljából tervezett ülést, erről csak június 16-án, csütörtökön hoz döntést. A házelnök elképzelhetőnek tartja a főügyészről való titkos szavazást is. „Ez a miniszterelnök-asszonnyal és a koalíciós társainkkal való egyezségen múlik” – nyilatkozta, majd megjegyezte, jó maga még nem tanulmányozta át az Alkotmánybíróság döntésének indoklását.

Jozef Čentéš és Dobroslav Trnka jelölteket már a parlament alkotmányjogi bizottsága is meghallgatta. A főügyészről való szavazás módját még tavaly változtatta titkosról nyíltra a kormánykoalíció, amikor bebizonyosodott, hogy néhány kormánypárti képviselő az egyezség ellenére az ellenzék jelöltjére, Dobroslav Trnkára szavazott a titkos szavazás során. A házszabály vonatkozó rendelkezését azonban Ladislav Tichý helyettes főügyész megtámadta, mert véleménye szerint a választás közben nem szabadna változtatni a szabályokon, és mert a nyílt szavazás lehetetlenné teszi a képviselői mandátum szabad gyakorlását. Čentéš a májusi főügyészválasztás során visszalépett, amit azzal indokolt, hogy nem szeretne egy olyan választás részese lenni, amelyet a korrupció és a lefizetések gyanúja fémjelez. Az ellenzék továbbra is ragaszkodik a titkos szavazáshoz, és azt állítja, a koalíciónak csak akkor van többsége a parlamentben, ha nyílt szavazás folyik, s ezért a szavazás során a kormányképviselők egymást ellenőrzik.

A Főügyészség hivatalos álláspontjában egyelőre csak annyit reagált, hogy a döntést tiszteletben tartja.

Az ellenzék az Alkotmánybíróság mai döntését kisebb győzelemnek tartja. „Az Alkotmánybíróság döntése bizonyítja a kormánypártok demokrácia- és alkotmányellenes irányulását, amikor erőszakos és nem fér módon meg akarták változtatni a főügyészválasztás játékszabályait. A Smer-SD párt bízik abban, hogy a főügyészt titkos szavazás során a demokratikus alapelvek betartásával választják majd meg” – nyilatkozta a Smer-SD kommunikációs igazgatója, Erik Tomáš. Hasonló szellemben nyilatkozott a parlamenti SNS is. 

Felvidék.ma, D.É.

{iarelatednews articleid=”28898″}