matovic_igor_06

Az Egyszerű Emberek – Igor Matovič és három társa – a parlamentben olyan jogszabály megalkotását kezdeményezik, mely megakadályozná, hogy más választott tisztségeket is betöltő parlamenti képviselők teljes fizetést kapjanak.

A kormányprogramba ugyan bekerült, hogy rendezik azon személyek bérezését, akik a parlamenti képviselői tisztség mellett polgármesteri posztot is betöltenek, de ez ügyben eddig semmi érdemleges nem történt. Matovič ezért a parlament júniusi ülésén kezdeményezi, hogy azoktól a képviselőktől, akik más választott tisztsége(ke)t is betöltenek, jelenlegi parlamenti fizetésük jelentős részét megvonják. Hogyan működne ez a gyakorlatban? Az érintett képviselők parlamenti fizetését a más tisztségekből szerzett bérek 90 százalékával csökkentenék. Ha ez az érték meghaladja a jelenlegi parlamenti fizetést, akkor azt a létminimumra csökkentenék. Egy polgármesteri tisztséget is betöltő parlamenti képviselő fizetése így 185 euró lehetne. Semmivel sem csökkenne azon parlamenti képviselők fizetése, akik a polgármesteri tisztséget a létminimumnál kisebb anyagi juttatás mellett látják el.

Matovičék indoklása – nevükhöz hűen – egyszerű: “A parlamenti képviselőket azért választották meg a polgárok, hogy teljes erőbedobással lássák el a mandátumukkal járó feladatokat. Emellett nem lehetséges más tisztségeket is becsülettel ellátni. Amennyiben ezt mégis megteszik, akkor az új szabályozás értelmében nyugodtan állíthatják választópolgáraik előtt, hogy azokat nem a csábító fizetések miatt vállalták el.” Matovičék szerint már ez év októberétől működhetne ez a rendszer.
Minden bizonnyal érdekes parlamenti vitát szül majd Matovičék kezdeményezése. Már csak azért is, mert a kormánykoalíció és az ellenzék soraiban is több olyan képviselő található, aki polgármester is. Az Egyszerű Emberek hangsúlyozták, nem csak a polgármesteri tisztségeket betöltő személyekről van szó, hanem mindazokról, akiknek a kerületi és helyi önkormányzati tisztségeik révén szerzett jövedelmük meghaladja a 185 eurót.
Matovič jelenleg független képviselőként ül a parlamentben, és eddig szinte minden jelentős törvénymódosítás alakulásába érdemben bele tudott szólni.

{iarelatednews articleid=”28782,28429,28251″}