28915

Overdose ascoti versenyét, a Group I-es King’s Sand Stakest kedden, magyar idő szerint 16.05-kor futják.

Ötvenkilencen neveztek, előbb 35-re szűkült a mezőny, majd 21-re. Ami, ha így marad, a közelmúlt legnépesebbje lesz, lévén az elmúlt három évben „csupán” 13-15 ló indult a Royal Ascot nyitónapjának Group I-es sprintversenyében. Overdose eddig egyedül az érvénytelenített párizsi Prix de l’Abbaye-ben futott ennyi ló között (akkor 20-an voltak). Ám korántsem biztos, hogy kedden mind a 21-en starthoz állnak, hiszen hétfő reggel 10 óráig még törölhetnek lovakat, ami annál is valószínűbb, mert közülük többen állnak még a Royal Ascot másik rövidtávú versenye, az 1200 méteres szombati Golden Jubilee Stakes startlistáján is. Overdose-zal együtt nyolcan vannak itt a Temple Stakes mezőnyéből.
A fogadók bizalma töretlen. A Racing Post honlapján nemrég arról kérdezték a látogatókat, ki nyeri a King’s Stand Stakest, és Overdose-nál csak a Temple Stakes friss nyerőjét, Sole Power várják többen az első helyre. Hogy mindez mit jelent? Semmi többet, mint, hogy még mindig szeretik Angliában, és még mindig bíznak benne. Mi más magyarázhatná, hogy a szavazáson bőven maga mögé utasította a roppant magas színvonalú ausztrál versenyeken kiválóan szereplő Star Wittnesst és az Amerikában nemrég 1000 méteren 54,0-s időt repesztő Bridgetownt is. Idő közben az is kiderült, hogy Overdose kedden 8-as számmal fog futni, de, hogy melyik startboxból indulhat, az csak a hétfői sorsoláson fog eldőlni. Mint ahogy az is, hogy a jelenlegi 21 fős mezőnyből lesznek-e még további visszalépők.