28923

Szlovákia korábbi köztársasági elnökét Rudolf Schustert a németországi Augsburgban a Szudétanémet Szövetség Európai Károly-díjjal tüntette ki június 11-én.

A szudétanémet szervezetek által 1958-ban létrehozott IV. Károly királyról elnevezett díjat a volt szlovák államfő a közép-kelet európai népek békés együttélése és az országok közötti kapcsolatok ápolása terén kifejtett munkássága kapcsán kapta meg.
A Szudétanémet Szövetség európai Károly-díjjal tüntette ki többek között 1970-ben Habsburg Ottót, 1975-ben Mindszenty József hercegprímást és 1990-ben a magyar népet.
A 62. Szudétanémet nap résztvevői – amelyen a díjat is átadták – éles kritikával illették Václav Klaus, cseh köztársasági elnök politikáját. Az egykori Csehszlovákiából a második világháborút követően kitelepített több mint 3 millió szudétanémet patrónusaként fellépő Bajorország miniszterelnöke, Horst Seehofer vasárnapi felszólalásában a szudétanémetek és Prága közötti párbeszéd szükségességét hangsúlyozta. Nem sokkal korábban azonban ismertté vált, hogy Václav Klaus cseh államfő élesen támadta a szudétanémetek szervezetét, hivatalos nevén bajtársi szövetségét.
Klaus rendkívüli érzéketlenséggel és konoksággal vádolta a szudétanémeteket, akiknek elnöke egy szombati nyilatkozatban közvetetten bocsánatkérésre szólította fel Prágát a Benes-dekrétumok alapján történt kitelepítés miatt. Franz Pany burkolt formában, de félreérthetetlenül utalt arra, hogy az elüldözött és jogfosztott szudétanémetek a cseh vezetéstől bocsánatkérést várnak.