sulik_richard_03

Richard Sulík, a parlament elnöke bejelentette, az alkotmánybíróság “tegnapi furcsa döntése” után a szlovák törvényhozásban pénteken titkos főügyészválasztást tartanak.

Az alkotmánybíróság nem független, hanem megrendeléseket teljesít. A titkos választással sérül a demokrácia, a választóknak joguk van tudni, hogy választott képviseői hogyan szavaztak – mondta Sulík. Hozzátette, annak ellenére, hogy nem ért egyet az alkotmánybíróság döntésével, mindent megtesznek, hogy a parlamentben június 17-én olyan körülmények között történjen meg a főügyészválasztás, melynek titkossága nem vonható majd kétségbe. “A szlovák parlamentben még sosem volt annyira titkos a választás, mint amilyen a holnapi főügyészválasztáson lesz” – jelentette kia a parlament elnöke.
A kormánykoalíció Jozef Čentéšt, míg az ellenzéki SMER Dobroslav Trnkát jelölte a főügyészválasztásra.
A parlament ülésének még egy pontja lesz. A képviselők a Görögországnak nyújtandó hitelről is tárgyalnak. Sulík, az SaS elnökeként kijelentette, nem támogatja a Szlovákia által nyújtandó hitelkeret emelését.

{iarelatednews articleid=”28986,28898″}