Bolzanóban az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének 2011. májusi ülésén részt vett Milan Ježovica szlovák külügyi államtitkár és Komlóssy József, a svájci SENCE (Egyesület a Nemzeti Közösségek Támogatására Európában) elnöke is.
Komlóssy nem kapott szót, ezért az államtitkár úr részére nyílt levélben fogalmazta meg gondolatait.
Az alábbiakban a nyílt levelet magyar (nem hivatalos) fordításban teljes egészében közöljük.
Nyílt levél a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának,
Dr. Milan Ježovica Államtitkár Úrnak
Tisztelt Ježovica Úr!
Államtitkár úr, elsősorban szeretnék gratulálni Önnek a hatásos prezentációhoz, melyet Bolzanóban tartott 2011. május 20-án. Előadásában Ön egyszerű magyarázattal szolgált arra, Szlovákia miért nem ismerheti el a kollektív jogokat. Annak ellenére, hogy érvei meggyőzőnek hatottak, mindnyájan tudjuk, hogy sok nemzetközileg érvényes kötelezettség létezik, amelyeket államok elfogadhatnak és aláírhatnak, s amelyek értelmében az érintett csoportok vagy kisebbségek bizonyos jogaikat kollektív keretben használhatják. Tény, hogy ezek a jogok egyéni jogok, annak ellenére is, hogy a szóban forgó csoport kollektív érdekeit érintik, így hát helytelen a „kollektív” dimenziójukra hivatkozni mint arra az okra, mely lehetetlenné teszi az ilyen típusú kötelezettségek elfogadását.
Ezzel kapcsolatban, azt hiszem, érdemes visszaidézni, hogy 1993-ban, amikor a Szlovák Köztársaság beadta jelentkezési kérelmét az Európa Tanácsba, annak Jogi Bizottsága kiküldte képviselőit, hogy tanulmányozzák a jogi és emberi jogi helyzetet Szlovákiában. Ennek a Bizottságnak a jelentéstevője az a Walter Schwimmer úr lett, akit később az ET főtitkárává választottak. Jelentése saját tapasztalataira és több kiváló NGO (kormányon kívüli szervezet) jelentésére támaszkodott.
Ennek a folyamatnak következményeképpen fogadta el az ET Parlamenti Közgyűlése a 175-ös számú Állásfoglalását, mely számos olyan követelményt rögzített, amelynek Szlovákia meg kellett, hogy feleljen, ha az ET teljes jogú tagjává akart válni. Szlovákia demokratikusan megválasztott hivatalos képviselői 1993-ban önként elfogadták ezeket a kötelezettségeket.
Így hát az Állásfoglalás összes paragrafusa ma része a jogerős politikai kötelezettségvállalásnak, amelyet 1993-ban tettek. A lejjebb idézett jogok nagy része csak kollektív keretben gyakorolható.
Csak négy paragrafusra szeretnék most utalni, mégpedig a 8., 9., 10. és 11. paragrafusra. Így szólnak, idézem:
Állásfoglalás (175/1993) Szlovákiának az Európa Tanácshoz való csatlakozási kérelméről:
8. Felkéri a szlovák hatóságokat, hogy kisebbségvédelmi politikájukat az Emberi Jogok Európai Egyezményének 1201/1993. számú Kiegészítő Jegyzőkönyvében foglalt alapelvekre alapozzák.
9. Megjegyzi a szlovák hatóságok kötelezettségvállalását, hogy törvényt fogadnak el, mely elismeri minden kisebbséghez tartozó személy jogát vezeték- és keresztnevének anyanyelven való használatához, és azokban a régiókban, ahol a nemzeti kisebbség jelentős számban él, az ehhez a kisebbséghez tartozó személyek jogát saját nyelvükön kiírni a helyneveket, táblákat, feliratokat és más hasonló információt, összhangban az 1201/1993. számú Kiegészítő Jegyzőkönyvben foglalt alapelvekkel.
10. Buzdítja a Szlovák Köztársaság hatóságait, hogy folytassák azon törekvéseiket, amelyeket elkezdtek, hogy kiiktassák a jogrendjükből mindazokat a törvényeket és rendeleteket, amelyeket az előző kormányok fogadtak el, s amelyek minden szerint tartalmaznak a területükön élő népcsoportok vagy etnikai, nemzeti közösségek elleni diszkriminatív elemeket, főleg a „kollektív bűnösség” vonatkozásában.
11. Hasonlóképpen megjegyzi – bármilyen adminisztratív beosztás is kerüljön bevezetésre a Szlovák Köztársaságban – a szlovák hatóságok azon nyilatkozatát, hogy tiszteletben fogják tartani a nemzeti kisebbségek jogait.
(Idézet vége.)
1993 óta majd 20 év telt el.
Sajnálatos módon a fenti paragrafusok eszméje és alaptartalma nem valósult meg. Éppen ellenkezőleg! Szlovákia nemrég elfogadta második Államnyelvtörvényét, amely egyértelműen diszkriminatív, s a Szlovák Parlament megerősítette a kétségbe vont Beneš-dekrétumokat, amelyek továbbra is ráerőszakolják az ország néhány kisebbségére a kollektív bűn elvét, aminek nem volna szabad jelen lennie egy modern európai államban.
Tisztelt Ježovica úr!
Ön mint Szlovákia hivatalos képviselője, kijelentette, hogy Szlovákia nem ismeri el a kollektív jogokat. Lehet, hogy egyik vagy másik jogi szakértő egyetért Önnel, de akkor hadd kérdezzem meg a következőket: akkor nem ismerik el a jogerős kötelezettségvállalásokat, amelyek a (Európa Tanács) Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezményből következnek? Vagy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájából? Vagy a Regionális Önkormányzatok Európai Kartájából?
Az első két egyezmény nem foglalkozik semmilyen kollektív jogokkal, így hát a kollektív jogokra utaló ellenvetés nem helytálló az e két dokumentumban megfogalmazott jogok végrehajtásánál. Emellett mindkét karta jogerős és Szlovákia aláírta meg ratifikálta őket.
A második Szlovák Államnyelvtörvény értelmében – saját értelmezésem szerint – egy nemzeti közösség csoportjának nem engedélyezett anyanyelvének használata egy helyi szociális, kulturális vagy tudományos program keretében, hacsak nincs tolmácsolva az ország többségi lakosságának nyelvére.
Csakhogy az ügy még sokkal, sokkal távolabb mutat. Az Ön értelmezése szerint – úgy tűnik – egy nemzeti közösség nem alapíthatna semmilyen tudományos, kulturális vagy sportszervezetet sem. Vagy bármiképpen is, a vallási szabadság gyakorlása, beleértve az istentiszteleteket, csak akkor lehetséges, ha a közösség ezeken kollektív módon vesz részt. Hasonlóképpen egy nemzeti közösség anyanyelvén oktató iskola látogatása szintén valamiféle kollektív jogként értelmezhető. Ez – sok nemzetközi jogi szakértő véleménye szerint – teljesen hibás: az oktatáshoz való jog, még akkor is, ha egy nemzeti kisebbség anyanyelvén vagy bármilyen nyelven történik, általában egyéni jognak tekintendő, s ennek beállítása kollektív jogként hamis és félrevezető.
A legjobb mód, hogy befejezzem levelem, idézni az Európa Tanács szavait és nézeteit. Idézem:
„Célunk olyan Európa létrehozása, melynek nincsenek elosztó határai.” Idézet vége.
Olyan Európának kell lennie, ahol nincsenek elsőrendű és másodrendű államok, sem elsőrendű és másodrendű nemzetek. Olyan Európát kell létrehozni, ahol a „kollektív bűn” fogalma többé nem létezik. Olyan Európát, ahol a jog uralma ugyanazt jelenti minden országban.
Ebben a szellemben szervezte meg az NGO-nk, a SENCE Szlovákiában 2004 tavaszán az Európa Tanács Bizalomépítés programja keretében a „Szlovákok és magyarok együtt a nagyobb Európában” c. előadássorozatát.
S utoljára, de nem utolsósorban: most, politikai tevékenységem napnyugtáján az egyik legnagyobb óhajom létre hozni a szlovák–magyar kibékülést. Kibékülést, mely azt eredményezné, hogy ezután egymással és egymásért dolgoznánk, s nem egymás ellen többé. Őszinte óhajom létrehozni ezt abban a reményben, hogy ez lesz történelmileg az egyik legkiegyensúlyozottabb, politikailag, kulturálisan és gazdaságilag előnyös, stabil és értelmes kibékülés, hasonló ahhoz a kapcsolathoz, amely Svédország és Finnország közt létezik manapság.
Komlóssy József
SENCE alelnök
Svájc
Zürich/Dübendorf, 2011. május/június
