29452

 A Via Nova ICS nyolcadik alkalommal szervezte meg régiókat is összefogó, kapcsolatokat ápoló azaz a Kapocs Tábort. A július 14-17-e között megtartott összejövetel helyszínéül idén Gömörben a Kokava-Línia üdülőközpontot választották. Több előadást meghallgattak, beszélgettek a nemzetpolitika kihívásairól, a kettős állampolgárságról, a régiók felzárkóztatásának lehetőségeiről, filmet néztek, vándor focikupát rendeztek, túráztak a festői környezetben.

Neszméri Tünde, a Via Nova ICS alelnökétől megtudtuk, hogy a táborban az alapszervezetek tagjai vettek részt nyugattól-keletik. Jelen voltak Szenről, Gútáról, Léváról, komáromi, vágsellyei, rimaszombati, losonci járásokból, de keletről Kaposkelecsénről is, így egész Felvidék képviselve volt, s vendégül láttak még magyarországi és erdélyi fiatalokat is. Szép számban képviseltette magát a nemrégiben alakult Via Nova ICS Almágyi Alapszervezete, melynek vezetője Foglár Gábor elmondta szívesen jöttek a táborba, mert így megismerhették a régi ICS-eket, s tapasztalatokat is gyűjtöttek a szervezetről, annak működéséről, célkitűzéseiről. Gubík László, a Via Nova ICS alelnöke, a lévai elnök örömét fejezte ki, hogy sikerült jó hangulatú, közösségépítő táborrá fejleszteni a Kapocs tábor, s ezt bizonyítja, hogy évről-évre több felvidéki fiatal vesz rajta részt. A Kapocs szervezését az országos ICS koordinálja a helyi szervezetekkel közösen, így most a Cziprus Zoltán vezette rimaszombati ifjúsági csoporttal, akikkel úgy alakították a programot, hogy a helyi adottságot és jellegzetességeket is megismerjék a résztvevők, de az ifjúságpolitika mellett a politikára és a helytörténetre is hangsúlyt helyeztek.
A tábor ideje alatt lehetőség nyílt új barátságok köttetésére s a régebbiek elmélyítésére, Papp Adrianna, Auxt Ferenc, aki egyébként a házigazdája is volt a rendezvénynek, Farkas Iván, MKP-s vezetőkkel véleményt cserélhettek, szót váltottak a közös együttműködésről, a MKP és az ICs hosszú távú céljairól, hogyan egészítheti ki egymást továbbra is a párt és ifjúsági szervezete. S mind e mellett olyan előadók figyelemfelkeltő előadásai után folytathattak eszmecseréket, mint Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, Farkas Iván az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, Mihók Gábor az MKP elnökségének tagja és Magyar Levente a Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei térség gazdaságfejlesztési főosztályának vezetője, B. Kovács István gömörológus. A nemzetgazdasági, gazdaságpolitikai és helytörténeti előadások után a vályvölgyi Tóth Ferenc borásszal pedig igazi, humoros lazító borkóstolón vehettek részt a fiatalok. Az összejövetel július 17-én a jövő tervezésével zárult.