magyar-szlovak06

Pozsony hétfőn megkapta Németh Zsoltnak a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma államtitkárának levelét, amelyben a két ország közötti vitás kérdésekről a párbeszéd folytatását sürgeti.

„A szlovák fél a tárgyalások kezdeményezője lesz”,- jelentette ki a Sita hírügynökségnek a szlovák külügyminisztérium diplomáciai osztályának sajtósa. A levél tartalmáról viszont nagyon szűkszavúan nyilatkozott: a kettős állampolgársággal kapcsolatban a magyar fél fenntartja ellentétes álláspontját. Elutasítják a különszerződés gondolatát, amelyet a Lipšic-féle javaslattal Szlovákia szeretett volna elérni.

Magyarország átnyújtott egy jegyzéket is, amelyben a két ország között megkötött szerződés alapján – a kölcsönösség elvét érvényesítve – a két országban élő kisebbségek művelődésének és kultúrájának anyagi támogatását kéri. Mikuláš Dzurinda reszortja ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a magyar kisebbséget Szlovákiában csakis és kizárólag ennek a szerződésnek a szellemében támogatják, illetve támogathatják.
Megerősítették, a vitatott témákban Szlovákia kész további tárgyalásokat folytatni Magyarországgal.

Felvidek.ma, a Sita alapján: -dg