29011

„Márai Sándor témájú kultúrturizmussal kapcsolatos közös termékek létrehozása és propagálása” című projekt bemutatójára kerül sor 2011.július 22-én Kassán.

A Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretein belül szervezett rendezvény kiemelt alkalmai a bevezetőként elhangzó Márai Sándor nyomdokaiban című előadás és az első kassai Márai Sándor Emlék-körút.

Az egyébként egy évig tartó projekthez kapcsolódóan egy négynyelvű Kassa-Budapest térkép készül Márai Sándor kedvenc helyszíneiről, valamint egy honlap (www.maraisandor.eu, www.sandormarai.eu) is tájékoztat a projekt lefolyásáról.

 Ezen kívül felújításra és bővítésre kerül Márai Sándor Mészáros utcai emlékszobája, melyet a nyilvánosság októbertől tekinthet majd meg, valamint az író életét bemutató dokumentumfilm készül. Márai Sándorról Szlovákiában eddig még senki nem készített dokumentumfilmet, első ízben Martin Štelbaský rendező vállalkozott erre a feladatra. Az alkotó a filmről nem árult el sokat, annyi tudható, hogy a dokumentumfilm elsősorban válaszkeresés arra, milyen is volt valójában a „kassai polgár”. Ebben a keresésben szakértő segítői Balassa Zoltán történész és Mészáros Tibor a budapesti Petőfi Sándor Múzeum munkatársa.