bethlen-gabor-alap

 A Bethlen Gábor Alap és a Csemadok augusztus 30-án kihirdette a 2011. évi oktatási és közművelődési pályázat nyerteseit a szlovákiai magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása jegyében.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából a Csemadok Országos Tanácsa a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010.évi CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010.(XII.30. ) Korm.rendelet alapján meghirdetett pályázati felhívásra 2011. május 23-tól június 16-ig lehetett pályázni a szlovákiai magyar közösségek közművelődési és közoktatási tevékenységének támogatására. A pályázatokat a szlovákiai magyar közművelődési és közoktatási intézmények és civil szervezetek nyújthatták be.

A pályázat célja:
A Szlovákiában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása jegyében.

A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

Az egy pályázatra megítélhető legkisebb összeg: 200.000,- Ft (cca 750,- Eur) a legmagasabb összeg 600.000,- Ft (cca 2 250,- Eur)
A pályázat keretösszege: 42 000 000,- Ft cca 158 000,- Eur

A nyertes pályázók, pályázatok és az igényelt s elnyert támogatás a következők
(a sor elején lévő sorszám az ikatási számot jelöli):

1 Csemadok Szenci Területi Választmánya Pozsony Nyári művelődési gyermektábor 600 000,00 500 000,00

3 Csemadok Felsőszeli Alapszervezete Felsőszeli Felsőszeli Ősz: Szilvás-Mákos Fesztivál és Szüreti Felvonulás 524 000,00 400 000,00

6 Csemadok Alapszervezet, Pozsonyeperjes Pozsonyeperjes A zene nem ismer határokat – dalos találkozó 587 860,00 300 000,00

7 Csemadok Alapszervezet – Padány Padány 2. Új Generációs ifjúsági találkozó 351 000,00 200 000,00

8 CSEMADOK Alapszervezet Csiliznyárad Csiliznyárad 4. Csilizközi népzenei fesztivál 324 000,00 200 000,00

9 CSEMADOK Alapszervezet Bős Bős Néptánccsoportok ruhatárának bővítése 816 500,00 400 000,00

11 Csemadok ASZ, Nagymegyer Nagymegyer A magyar történelem jeles évfordulóinak megünneplése Nagymegyeren 258 260,00 250 000,00

12 CSEMADOK Területi Választmánya Komárom Komárom Csemadok Komáromi TV irodájának informatikai infrastruktúra fejlesztése 565 000,00 300 000,00

13 Csemadok ASZ, Komárom Komárom XX. Harmonia Sacra Danubiana nemzetközi egyházművészeti fesztivál 446 000,00 300 000,00

16 Csemdok Alapszervezet, Nemesócsa Nemesócsa Kodály Zoltán Népdalkör jubileumi műsorának megvalósítása 350 000,00 250 000,00

17 Csemadok Alapszervezete, Gúta Gúta III. Ifjúsági Csemadok tábor – Ipolyszakállos 600 000,00 300 000,00

18 Csemadok Alapszervezet Martos Martos A martosi lakodalmas bemutatása 1 500 000,00 250 000,00

19 Csemadok Alapszervezet Ekel Ekel Ismeretterjesztő rendezvények Tudós Hetényi János szellemében 598 600,00 200 000,00

20 CSEMADOK Alapszervezet Naszvad Naszvad Csemadok Alapszervezt Naszvad igyekezete, a helyi és az összmagyar vonatkozású hagyományőrző tevéken 600 000,00 300 000,00

21 CSEMADOK Alapszervezet Tardoskedd Tardoskedd Emlékkönyv 200 000,00 200 000,00

23 Csemadok Alapszervezet Szőgyén Szőgyén Őrizzük meg hagyományainkat! 600 000,00 200 000,00

24 CSEMADOK Alapszervezet, Bart Bart “A nagy barti hegyen szüretelnek…” című hagyományos szüreti ünnepség 392 000,00 200 000,00

25 Csemadok Alapszervezet Nána Nána Őseink hagyatéka – I. Hagyományőrző Napok 500 000,00 200 000,00

26 Csemadok Alapszervezet Gímes Gímes Betlehemezés a Zobor vidéken 600 000,00 250 000,00

27 Csemadok Alapszervezet Csitár Felsőcsitár Kodály Zoltán: “A csitári hegyek alatt…” 238 500,00 200 000,00

28 Csemadok Alapszervezet Lédec Barslédec Lédeci Néptánc Tábor 360 800,00 250 000,00

29 Csemadok Alapszervezet Zsemlér Zsemlér Jelen köt össze múltat s jövőt 200 000,00 200 000,00

31 Csemadok Alapszervezet, Zselíz Zselíz Hangosítás a zselízi Magyar Ház új Közösségi termében 550 000,00 200 000,00

32 Csemadok ASZ, Kisgyarmat Kisgyarmat A Kisgyarmati Paraszt Lagzi 420 000,00 200 000,00

33 Csemadok Alapszervezet Lukanénye Lukanénye Támogatás népviseleti ruhák megvásárlására 500 000,00 300 000,00

34 Csemadok Alapszervezet Ipolynyék Ipolynyék Alkotás és barngolás Palócföldön 594 000,00 500 000,00

37 Csemadok Alapszervezet Fülek Fülek Hozd el a szüleidet is! Játékos mesedélutánok és foglalkozások 520 000,00 300 000,00

38 Csemadok Alapszervezet, Rozsnyó Rozsnyó Zenés est felnőtteknek és fiataloknak 572 000,00 200 000,00

39 Csemadok Alapszevezet Lucska Lucska Betlehemes játékok bemutatása 369 200,00 200 000,00

40 Csemadok Alapszevezet Jólész Jólész 5. éves a Cházár András éneklőcsoport 522 600,00 200 000,00

41 Csemadok Alapszervezete Almágy Almágy I. Gortva-völgyi Hagyományőrző Ünnepség 583 000,00 200 000,00

42 CSEMADOK Szepsi Alapszervezete Szepsi Végvár északon – Szent István napi Magyar ház avató 594 000,00 500 000,00

43 Csemadok TVárosi Választmánya Kassa Kassa Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő… 600 000,00 200 000,00

44 Csemadok Alapszervezet Zétény Zétény “…S jóakarat simítja meg a szíveket, Advent után, mikor a Csendnek vége lesz.” 350 000,00 250 000,00

45 Csemadok Alapszervezet Nagytárkány Nagytárkány Nagytárkányi kulturális napok – Daloló Tiszapart nemzetiségi fesztivál 600 000,00 500 000,00

47 Szőttes Kamara Néptáncegyüttes Pozsony A Szőttes dél-szlovákiai tájoló előadásainak biztosítása 572 000,00 550 000,00

48 Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete Vereknye A SZMAZE honlapjának (www.zene.sk) felújítása 600 000,00 500 000,00

49 Carissimi nonprofit szervezet Pozsony A Carissimi és a kézen fogva Alapítvány esélyengyenlőségi napja Dunaszerdahelyen 600 000,00 350 000,00

50 Szenci Molnár Albert Egyesület Pozsony A Comenius Egyetem Magyar Irodalom és Nyelv Tanszékének pályázata 600 000,00 250 000,00

52 Szenci Molnár Albert Egyesület Pozsony Nova Posoniensia (A Szenczi Molnár Albert Egyesület évkönyve) 500 000,00 300 000,00

55 Városi Művelődési Központ, Dunaszerdahely Dunaszerdahely VIII. Kárpát-medencei Folklórfesztivál – Márton-napi vigadalom 600 000,00 300 000,00

56 Kondé Miklós Polgári Társulás, Dunaszerdahely Dunaszerdahely VI. Tarka Lepke Bábfesztivál 600 000,00 300 000,00

57 Kortárs Magyar Galéria Alapítvány ’94 Dunaszerdahely XII. Nemzetközi Művésztelep 584 413,00 300 000,00

59 FEMIT Dunaszerdahely Kukóniai napközis tábor 600 000,00 250 000,00

60 Pázmaneum Polgári Társulás Dunaszerdahely In memoriam 1456 – A nándorfehérvári diadal emlékére 600 000,00 300 000,00

65 A MAGYAR MEGMARADÁSÉRT Dunaszerdahely Dunaszerdahelyi nemzeti estek 596 250,00 300 000,00

68 FIKUSZ – Polgári társulás Kulcsod Szent-István nap Család fesztivál 324 000,00 250 000,00

72 Kodály Zoltán Daloskör Galánta Galánta Adventi koncertsorozat 550 450,00 200 000,00

73 Pro Patria Honismereti Szövetség Jóka XVI. történelmi-honismereti előkészítő tábor 600 000,00 500 000,00

75 Taksony Község Taksonyfalva Informatikai infrastruktúra fejlesztése 600 000,00 200 000,00

76 Taksony Község Taksonyfalva Elődeink nyomában – kellemeset a hasznossal 600 000,00 300 000,00

77 Galánta és Vidéke Társulás Felsőszeli Galántai bábkörút – 2011 – „Utazó bábvilág” 510 900,00 300 000,00

79 Vágkirályfa község Vágkirályfa Akikért nem szólt a harang – könyvkiadás 600 000,00 300 000,00

80 Regionis Polgári Társulás Zsigárd www.regioportal.sk 600 000,00 400 000,00

82 Nyári Szabadtéri Táncszínház Alap Komárom XIV. Ünnepváró karácsony előtt 600 000,00 300 000,00

84 Pro Arte Danubii Polgári Társulás Révkomárom A Limes Galéria megvilágításának, hangosításának és a képek függesztésének felújítása 586 000,00 400 000,00

85 Prudentia n.o. Komárom Élő Belváros Program 540 000,00 300 000,00

88 KORAVA DUNAMENTI VIDÉKFEJLESZTÉSI ÉS KULTURÁLIS TÁRSULÁS Karva KORAVA – Duna Közösségi Művészetek Háza múködési költségeinek és eszközfejlesztésének támogatása 600 000,00 300 000,00

91 Alma Art polgári társulás Gúta Gútai Líra 2011 300 000,00 200 000,00

92 Ekelért Jótékonysági Alap Ekel Lilla nyomában (Vajda Julianna) – ifjúsági honismereti emléktúrák 484 500,00 200 000,00

94 Villa Heten polgári társulás Hetény „Azsúr” 600 000,00 300 000,00

103 IGNIS Polgári Társulás Érsekújvár Érsekújvár 5. Érsekújvári Náyri Gyógyító Lelkigyakorlat (NYGYLGY) 500 000,00 300 000,00

106 KultúrKorzó Érsekújvár Érsekújvér nagy szülöttjei 548 100,00 200 000,00

108 Szőgyén Öröksége Társulás Szőgyén IV. Pajta Fesztivál 600 000,00 300 000,00

109 Vasvirág Néptáncegyüttes Kéménd Alsó-Garam menti gyermekjátékok és táncok 545 000,00 300 000,00

110 Zoboralja Kht Nyitra Zoboralji Kulturális és Információs Központ működésének támogatása 600 000,00 500 000,00

112 Jedlik Ányos Polgári Társulás Nyitra Színházi előadás – Hogyan ettem kutyát? Című monodráma 281 992,00 200 000,00

114 Kolon Község Kolon 3. Zoboralji Nemzetközi Kórustalálkozó 600 000,00 400 000,00

117 Reviczky Társulás Léva A lévai Reviczky Ház működésének támogatása 600 000,00 400 000,00

118 FOLK-ART TEKOVSKÉ LUŽANY – NAGYSALLÓ POLGÁRI TÁRSULÁS Nagysalló Apáink öröksége 228 000,00 200 000,00

120 Tiszta Forrás Alap, Zselíz Zselíz „Aligvárom!” – VIII. nemzetközi népművészeti tábor 597 000,00 300 000,00

121 Palóc Társaság Ipolybalog Csinálni kell a nagy magyar csodát! 416 000,00 300 000,00

122 Pro Music Pro Nek Ipolynyék Ipolynyéki nyár 540 000,00 350 000,00

123 PITYPANG polgári társulás Losonc Körbe-körbe karikába (közösségformáló, hagyományápoló oktatási program, táncoktatással és bemutatóva 536 078,00 250 000,00

124 Phoenix Lutetia Polgári Társulás, Losonc Losonc Őrizzük történelmünket és hagyományainkat 229 680,00 200 000,00

125 Pro Futuro Polgári Társulás Fülek Kézműves hagyományok ápolása Füleken 596 000,00 250 000,00

127 Pro Kultúra Férfikar Fülek A Pro Kultúra Füleki Férfikar fiatalítása, szakmai összpontosítás támogatása 600 000,00 350 000,00

130 Pro Kalondiensis Polgári Társulás Kalonda Összetartozás Program – „civil konferencia” 595 000,00 350 000,00

132 Tompa Mihály Baráti Kör Hanva Tompa Mihály emléknap, Hanva 256 380,00 200 000,00

133 Csikós Polgári Társulás Dobfenék Nyári ifjúsági képzőművészeti alkotótábor 300 000,00 250 000,00

137 Szepsi és Környéke Társulás Szepsi XXXVII. Országos Honismereti Kerékpártúra 594 000,00 500 000,00

138 Thália Színházi Társaság Kassa SZÁRNYPRÓBA 2011 – kassai magyar diákok gálaműsora 600 000,00 300 000,00

139 Divadlo Thália Színház Kassa-Óváros A Thália Színház hantechnikai eszközeinek megújítása 600 000,00 300 000,00

142 Divadlo Thália Színház Kassa-Óváros A felvidéki magyar színjátszás szolgálatában – Várady Béla 60 éve a színpadon 600 000,00 300 000,00

144 Henszlmann Imre Történelmi Társaság Kassa A kassai Premontrei templom Rákóczi kriptájának látogathatóvá tétele 600 000,00 350 000,00

148 EAST PARK-PARK VÝCHOD községek és város társulása Nagykapos Együtt határok nélkül 600 000,00 400 000,00

153 Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola, Dunaszerdahely Dunaszerdahely Tudok 2011 600 000,00 600 000,00

154 Dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Szent János Egyházi Alapiskola Dunaszerdahely Informatikai eszközök beszerzése 599 975,00 200 000,00

158 József Attila Magyar Tannyelvű Alapiskola és Óvoda Vásárút „Már én is Tudom” 600 000,00 200 000,00

160 Szlovákiai Magyar Szülők és Iskolabarátok Szövetsége, Magyar Tannyelvű Óvoda Apácaszakállas Apácaszakállas Ügyes kezek – Varázsoljunk együtt 385 431,00 200 000,00

161 Arany János Magyar Tannyelvű Alapiskola Ekecs Ekecs Aranyos játékok 527 111,00 250 000,00

162 Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Alapiskola Galánta Új módszerek alkalmazása a humán tantárgyak oktatásában a felső tagozaton 460 000,00 200 000,00

164 Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Alapiskola Galánta Szakmai napok a történelmet oktató pedagógusok részére 200 000,00 200 000,00

166 Kodály Zoltán Gimnázium Galánta SANET optikai hálózatra való csatlakozás 238 000,00 200 000,00

168 Alapiskola Vízkelet Vízkelet Felvidéki Vízkelet információs társadalom fejlesztési programja 600 000,00 200 000,00

170 Felsőszeli Széchenyi István MTNY Alapiskola és Óvoda mellett működő SZMSZSZ ASZ Felsőszeli Pannonhalmi Főapátság- a világörökség része- tanulmányi kirándulás 584 740,00 250 000,00

171 SZMSZSZ ASZ,MTNYA ., Alsószeli Alsószeli Interaktív oktatás az első osztályban 586 900,00 200 000,00

172 Magyar Tannyelvű Alapiskola, Vága Vága Oktassunk érdekesen és egészségesen 600 000,00 200 000,00

173 Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda Vágsellye Vágsellye A tanuló- önfejlesztő iskola 520 000,00 250 000,00

174 Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége- Iskolai Tanács Vágkirályfa Vágkirályfa Informatikai infrastruktúra fejlesztés- eszköz vásárlás 500 000,00 200 000,00

175 Ipari Szakközépiskola, Komárom Komárom 60 éves az iskolánk 580 000,00 250 000,00

177 Szakképző és Felnőttképzési Intézet Komárom A Szakképző és Felnőttképzési Intézet működési költségeire 600 000,00 300 000,00

179 Szlovákia Magyar Szülők Szövetsége a Tanyi MTNY Alapiskola mellett működő alapszervezet Tany A kisiskolást körülvevő világ sokoldalú megismerése, rendszerezése 250 000,00 200 000,00

182 Nagyboldogasszony Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnázium Gúta Cseppek a tudomány tengeréből 573 139,00 200 000,00

183 Döme Károly Alapiskola és Óvoda Izsa Esélyegyenlőség 600 000,00 200 000,00

185 Búcsi Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda mellett műkodő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Búcs Egy meg egy az nem kettő, hanem sokkal több! 300 000,00 200 000,00

186 Katona Mihály Alapiskola Búcs Katona Mihály regionális műveltségi vetélkedő megvalósítása 360 000,00 350 000,00

188 Hetényi János Alapiskola és Óvoda Ekel Interaktív oktatással a magyarságtudat fejlesztéséhez 2 250,00 200 000,00

189 Tarczy Lajos Alapiskola Hetény Tarczy Lajos Emléknap 369 900,00 200 000,00

190 Kossányi József Alapiskola és Óvoda Komáromszentpéter felvidéki mesefesztivál 583 000,00 300 000,00

193 Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola, Érsekújvár Érsekújvár Korszerű feltételeket iskolánknak! 600 000,00 200 000,00

196 Érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének Alapsze Érsekújvár Elmúlt évek krónikája – Czuczorosok évkönyve 594 000,00 250 000,00

197 SZMSZSZ ASZ, MTNY Gimnázium Érsekújvár Érsekújvár Közlöny 2010-2011 600 000,00 200 000,00

198 Alapiskola és Óvoda, Szalka Ipolyszalka A pedagógiai módszertan kultúrájának korszerűsítése 506 480,00 200 000,00

199 COMENIUS Gimnázium Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Zselíz MÚLT- “ALAKÍTÁS” lírai színpad kulturális örökséget ápoló programja 600 000,00 300 000,00

200 Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Tekovské Lužany – Nagysalló Nagysalló Ismerd meg Gömörországot 350 000,00 350 000,00

201 Nagysallói Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola mellett működő Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége Nagysalló Esélyt a kisiskoláknak 530 000,00 200 000,00

203 Alapiskola és Óvoda, Lukanénye Lukanénye Oktatási célokat szolgáló eszközbeszerzés 600 000,00 200 000,00

204 Kármán József Alapiskola és Óvoda Losonc Interaktív tábal – új dimenzió az oktatásban 582 010,00 200 000,00

205 Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, Óvoda – Fülek Fülek Mozgással az értelmi fejlődésért 540 000,00 200 000,00

206 Szombathy Viktor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Feled “Meseláda” – a gömöri meseörökség közvetítése bábjáékkal 600 000,00 250 000,00

207 Szombathy Viktor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Feled Szombathy Viktor napok – Szombathy Viktor nyomában 500 000,00 200 000,00

209 Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Hanva Hanva Informatikai fejlesztés a hanvai iskolában 550 000,00 200 000,00

211 Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Sajógömör Sajógömör Falusi hagyományok hete 475 000,00 250 000,00

212 Gömörfalvai Alapiskola Gömörfalva A gyermekbábozás népszerűsítése Gömörben 489 000,00 250 000,00

213 Református Egyházi Alapiskola, Rozsnyó Rozsnyó “Nem úgy van most, mint volt régen…” – gyermek-néptánctalálkozó 521 910,00 200 000,00

214 Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, Iskolai Tanács – Buzita Buzita Hatékonyabb oktatást interaktív táblával! 600 000,00 200 000,00

216 SZMPSZ Galántai Területi Választmánya Galánta Országos Óvópedagógiai Konferencia – továbbképzés óvónők számára 494 500,00 450 000,00

217 Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége – Galántai Regionális Központ Galánta Kincskeresők – Regionális értékeket kutató diákok 600 000,00 350 000,00

218 Szlovákiai Magyar pedagógusok Szövetsége Komáromi Regionális Pedagógiai Központ Komárom A SZMPSZ Komáromi Reg. Ped. Közp. által szervezett pedagógus-továbbképzési programok támogatása 600 000,00 350 000,00

219 Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület Komárom “Mit mesélnek az épületek” című 5. országos képzőművészeti pályázat 600 000,00 400 000,00

220 Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület Komárom Történelmi és kulturális emlékhelyek megtekintése Kárpátalján – szakmai tanulmányút 600 000,00 200 000,00

222 Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület Komárom Pedagógus-továbbképzési programok megvalósítása 600 000,00 300 000,00

223 SZMPSZ Rimaszombati Területi Választmány Rimaszombat A SZMPSZ Rimaszombati Területi Választmány 2011 őszi pedagógus továbbképzési programjának támogatása 400 000,00 300 000,00

224 Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központ Rimaszombat A SZMPSZ Rimaszombati Regionális Pedagógia Központja irodájának bérleti díja 265 000,00 250 000,00

225 Pro scholis – Gömör és Nógrád Kistérségi Közoktatás-fejlesztéséért p. t. Rimaszombat Pedagógus-továbbképzések gömöri, nógrádi régióban, a XVII. Nógrádi Pedagógustalálkozó támogatása 454 740,00 250 000,00

226 Pro scholis – Gömör és Nógrád Kistérségi Közoktatás-fejlesztéséért p. t. Rimaszombat A hely, ahol élünk ped. projekt-projektnap támogatása – regionális önazonosságtudatra nevelés 300 000,00 200 000,00

227 Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) Területi Választmánya, Kassa Kassa Szakmai műhelyek szervezése a kassi régió pedagógusai számára 428 100,00 250 000,00

228 Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tőketerebesi Területi Választmánya Királyhelmec Gyermektánc oktatás óvodapedagógusoknak 600 000,00 250 000,00

230 Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Tőketerebesi Területi Választmánya Királyhelmec Iskolák közötti vetélkedők – anyanyelvi vetélkedő 200 000,00 200 000,00

231 Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Dunaszerdahely Az SZMCS felső szintű vezetőképzése az MCSSZF segítségével 600 000,00 200 000,00

232 Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Dunaszerdahely Országos Akadályverseny és Métabajnokság 600 000,00 200 000,00

235 Gútai Római Katolikus Plébánia Hivatal Gúta Akinek füle van, hallja meg! – Hittanos Nyári Napközi 433 610,00 300 000,00

236 Apácaszakállasi Református Egyházközség Apácaszakállas Nyári gyermektáborok és munkatárs-képző a tanyi és apácaszakállasi református gyülekezetben 366 931,00 350 000,00

238 Református Lelkészi Hivatal-Csicsó Csicsó Gyülekezeti kultúra Csicsón 455 000,00 350 000,00

240 Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, Bátorkeszi Egyházközség Bátorkeszi Ünnepi megemlékezés Lelkes Ferenc születésének 110. évfordulóján 472 500,00 250 000,00

241 Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, Bátorkeszi Egyházközség Bátorkeszi A Fireszke gyermektáborok vezetőinek szakmai továbbképzése 378 000,00 300 000,00

242 Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, Bátorkeszi Egyházközség Bátorkeszi Egyházmegyei Konfirmandus Találkozó 303 750,00 250 000,00

243 Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zselízi Egyházközség Zselíz Református Gyülekezeti és Napközis Tábor- 2011. Zselíz1 587 000,00 250 000,00

247 Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, Kisgéresi Egyházközség Kisgéres Hagyományőrző íjászat 200 000,00

248 Szlovákiai Református Keresztyén Egyház – Egyházközség Királyhelmec Királyhelmec Nyári gyermektábor 332 800,00 250 000,00

250 Csemadok Alapszervezet Szímő Szimő Gyermekek citeraegyüttese 400 000,00 200 000,00

254 Pozba Község Pozba A magyar kultúráért és oktatásért – Az iskolabusz nem beruházási jellegű támogatása – működtetése 674 190,00 250 000,00

Forrás: csemadok.sk
Felvidék.ma