spisiak-jaroslav01

 Jaroslav Spisiak országos rendőrfőkapitány az első félévben végzett “kiváló” munkájának gyümölcseként, további három és fél ezer eurót szakított júliusban, s ezzel egy év alatt 14 500 euróra rúg a déli országutakon tornádóként végigsöprő főrendőr prémiuma – a Pravda c. napilap beszámolója szerint.

A belügyminisztérium persze azonmód hozzá is tette, hogy ez volt az utolsó, amit idén felcsíphetett Spisiak, ugyanis a gyorshajtás miatt erre ebben az évben már nem kerülhet sor, a ominózus jutalom is még a lefülelése előtt szerzett érdemeiért járt neki.

Spisiak esete mindenesetre a szlovák politikai kultúra lakmuszpapírja, már amennyiben ez egyáltalán illethető a “kultúra” szóval. A Lipsic-féle érvelés, miszerint lám, itt még a legnagyobb rendőrkutyákat is kivétel nélkül lekapcsolják és ugyanúgy megbüntetik, mint a többi mezei polgárt – nos ez a legjobb esetben is a régi rendszer gyomorforgató történeteit idézi, amikor is az elvtársak pajtáskodtak a jó néppel.

Rosszabb esetben marad az a végtelen cinizmus, amivel a hatalom viseltetik az alattvalói iránt Szlovákiában. Jobb helyeken ugyanis legalább hírből hallottak arról, hogy a különleges státusokkal különleges (fokozott) felelősség is jár, ami messze túlmegy (kéne hogy menjen) az általános, mindenkire vonatkozó felelősségen. Itt lépne be ugyanis az erkölcs, a jó példával való elöljárás – hadd ne soroljam a hiányzó elemeket.

Spisiak eltávolítása, prémiumoktól való megfosztása lett volna a minimum, hogy a rendőrség, de általában a törvények betartása fölött őrködni hivatott szervek tekintélyét valamelyest megőrizzék. Nehéz ugyanis elfogadni attól a példabeszédet, aki maga nem képes az átlag fölé emelkedni – még ilyen, egyébként hétzköznapi esetben sem.

Szűcs Dániel, Felvidék Ma