29634

 „Maradunk itt…” – Cseh Tamás 66 percben a címe Ölvecky András, Habodász István és ifjabb Bertók Tibor estjének, melynek bemutatójára augusztus 18-án, csütörtökön 19.00 órakor kerül sor a komáromi Viking Pubban.

A sziakomarom.sk híradása szerint a három fiatal Cseh Tamás barátainak és pályatársainak a Micsoda útjaid voltak neked című kötetben elbeszélései nyomán idézi Komáromba a 2009. augusztus 7-én elhunyt előadóművész útját és szerzeményeit.

Ölvecky András elmondta, hogy önmagamra talált Cseh Tamás történeteiben. “Ilyen a világ. Amiket ők Bereményi Gézával és Másik Jánossal írtak, máig megállják a helyüket. Sokan hallgatják a zenéjüket” – fejtette ki. Augusztus 18-án a bemutatkozó esten Cseh Tamás 12 híres dala hangzik el. Ölvecky András zongorázik és énekel, ifjabb Bertók Tibor hegedül, vendégként Matusek Attila gitározik a Budapest és a Csönded vagyok című dalokban. Habodász István az emlékezések mondja majd, s elárulta, hogy utána kellett olvasnia egy-egy illetőnek, aki Cseh Tamásról beszél, hogy milyen volt a közöttük lévő viszony, ami szerint értelmezni tudta a szövegeket, s meg kereste a hangsúlyokat.

Az összeállítással szeretnének majd több helyen is bemutatkozni. t Ölvecky András elmondta, hogy azért egy pubba viszik az előadást, mert ott sokkal közvetlenebb a miliő. „Ezeket a dalokat hallgatni kell, nem lehet mellettük bulizni. Kellemesebb hangulatot ad egy olyan környezet, ahol nem nézőtéri székben ül a néző, hanem ha akar rágyújt, vagy éppen iszik egy pohár italt – fejtette ki. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.