29580

Személyes adatok jogtalan kezelése miatt emelt vádat a rendőrségi nyomozó a Sme napilap szerkesztője, Zuzana Petková ellen azért a cikkért, amelyet Štefana Harabin volt igazságügy-miniszter és a Legfelső Bíróság jelenlegi elnöke feleségének fizetéséről írt.

A vád oka a nyomozó szerint a sértett személyes adatainak – a fizetésének a közzététele. A „Harabin felesége egyedül egy irodában” c. cikk 2010. október 17-én jelent meg. A fővárosi rendőrszóvivő, Petra Hrášková nyilatkozata szerint az esettel megbízott rendőrtiszt egyetlen személy, egy 36 éves pozsonyi nő ellen emelt vádat személyes adatok jogtalan kezelése miatt. A hírt a Sme napilap is megerősítette, melynek főszerkesztője, Matúš Kostolný képtelenségnek tartja, hogy a rendőrség személyes adatok közzététele miatt a szerkesztő ellen emel vádat. „Ha valaki ellen egyáltalán vádat kellene emelni, akkor az csak a kiadó vagy a főszerkesztő lehet, akik arról döntenek, hogy mi kerül a lapba.” Szomorú, hogy idáig jutott a dolog és reméli, hogy az elkövetkező lépések arra irányulnak majd, hogy az újságírónőt ne fenyegessék büntetéssel azért, mert a munkáját végzi – tette hozzá a főszerkesztő.
Štefan Harabin, aki magánszemélyként feljelentést tett – a véleménye szerint – „felesége törvénytelen elbocsátásának és az ezt követő botrány” ügyében, az újságíró elleni vádat abszurdumnak tartja. „Büntetőjogi, politikai és erkölcsi felelőssége az igazságügyi minisztérium politikai jelöltjének és képviselőjének van. Hihetetlen, hogy ha valakinek jó pártkönyve és ismeretsége van a kormányban, akkor a törvény fellett áll” – jelentette ki Harabin. Szerinte a felelősség nem az újságírót illeti, hanem az igazságügyi tárca ama jogi képzettség nélküli képviselőjét, aki az akciót megvalósította. A Sme főszerkesztője Harabin véleményét nem az újságíró melletti kiállásként értékeli. Kostolný szerint Harabin csak a személyes érdekeit védi az igazságügyi minisztériummal való vitájában, aminek a napilap nem kíván a részese lenni. „Štefana Harabin kijelentésére nem fogunk reagálni, mivel már maga a büntető feljelentés is képtelenség volt” – nyilatkozta az igazságügyi tárca Sajtó és Tájékoztatási Osztályának igazgatója, Lenka Škorpilová.

Felvidék.ma, Sita nyomán dé